A Defend kapta a Malév megbízását

Vágólapra másolva!
A Malévval kötött múlt heti szerződés alapján, május elsejétől már a Defend Security Kft. végzi a ferihegyi repülőtér biztonságtechnikai és kiszolgálási feladatainak elvégzését - írta a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A reptér biztonságáért április végéig még a korábbi cég, a Civil Biztonsági Szolgálat Rt. felel, amelytől "a fogyasztói imidzs védelme érdekében" válik meg a magyar légitársaság. A Malév vezetése arról nem nyilatkozott, hogy a Defenddel kötött április 18. szerződés mekkora összegről szól és hány évre kötötték, azt viszont elmondták, hogy gazdaságilag és szakmailag egyértelműen kedvezőbbek a feltételek mint korábban.

A kérdésre, hogy a Defend milyen garanciákat tudott nyújtani a csomaglopások számának csökkentésére, Váradi József, a Malév vezérigazgatója azt felelte: majd az élet dönti el, hogy a Defend mennyivel jobb a Civilnél.

Defend: állami védelem

Az eredetileg a Postabank biztonsági feladatainak ellátására létrehozott társaságot 1998-ban vásárolta meg az egykori hírszerző tiszt Földi László a pénzintézet új vezetésétől. Gyakorlatilag ezzel az aktussal vette kezdetét a Defend sikertörténete, ugyanis innentől kezdve egymás után kapta meg a 100 milliós (állami) megrendeléseket. A vállalkozás ügyfelei között tudhatja az APEH-et, a BÁV-ot, a Szerencsejáték Rt.-t, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot, a Miniszterelnöki Hivatalt, a Molt, a Magyar Fejlesztési Bankot és a Magyar Postát is. A Defend további "szárnyalása" egyébként összefüggésbe hozható azzal a tranzakcióval, amikor az MFB 165 milliós tőkeemeléssel (ami tőkejuttatásban ennek többszörösét jelentette) 66 százalékos tulajdont szerzett a társaságban. A Defend ezután tudta rendezni a korábbi adósságait, és az állam bankja révén valójában állami garanciát tudhat maga mögött. A piaci szereplők rangsorában, amelyet leginkább az árbevétel, az alkalmazottak száma és a technikai színvonal alapján állítanak fel, a svéd tulajdonban lévő Group 4 Securityvel együtt, Földiék vezetik a rangsort. Megelőzik a többi között a Securitast, a Securicort, a Köttert, illetve az In-Kal Securityt.

A Malév egy másik biztonságtechnikával foglalkozó cégtől, a Group 4-től is ajánlatot kért, azonban ezt csak a megbízási szándék nyilvánosságra kerülése után, hat napos határidővel, április 3-án tette meg. A Népszabadság információi szerint a Földi László vezette Defend Security Kft. már jóval a Malév által kiírt pályázat meghirdetése előtt toborzott embereket a ferihegyi munkára, bár ezt a dolgozók speciális, időigényes kiképzésével is lehet indokolni. A pályázat végeredményéről a Group 4-et a mai napig nem értesítették.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Defend

Malév

Korábban: