Lengyel aggodalom a magyar agrár-kedvezmények uniós bővítése miatt

Vágólapra másolva!
A Magyarország és az Európai Unió közötti agrárkereskedelmi kedvezmények kölcsönös bővítéséről létrejött megállapodás gyengíti a lengyel exportőrök helyzetét az uniós piacon - írta a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap brüsszeli tudósítója. A EU és Lengyelország közötti tárgyalások nehezen haladnak, mert Varsó az uniós tagsági feltételekre vonatkozó előrelépéstől teszi függővé az agrárpiac liberalizálását. 
Vágólapra másolva!

A legnagyobb példányszámú lengyel újság hétvégi számában megjelent írás szerzője szerint Magyarország ugyan jelentős agrárkereskedelmi partnere az EU-nak, de az Európai Bizottság nem titkolja, hogy a legnagyobb térségbeli piac, a lengyel a legfontosabb számára. A Lengyelországgal folyó tárgyalások viszont döcögve haladnak, mert Varsó az EU-tagsági feltételekre vonatkozó előrelépéstől teszi függővé a liberalizálást.

Ezt a legutóbbi brüsszeli tárgyalási forduló is megerősítette - írta a lap. Jerzy Plewa mezőgazdasági miniszterhelyettes közölte ugyanis, hogy Lengyelország csak akkor hajlandó megnyitni piacát az EU-ból származó rizs, bor, citromfélék vagy bárányhús előtt, ha cserében jobb feltételeket kap saját tejtermékei, zöldség- és gyümölcsféleségei és borjúhúsexportja számára.

A liberalizáció útjában álló legnagyobb akadályt a gabona jelenti. A lengyel mezőgazdasági tárca szerint ezen a területen még a vámok fokozatos csökkentése is azzal fenyeget, hogy az uniós gabona elönti a hazai piacot. Nem hivatalos hírek szerint a lengyel mezőgazdasági lobbi azt akarja elérni, hogy a gabonafélék vámja az EU-csatlakozást követő első években is fennmaradjon. Ez lenne a lengyel válasz a Brüsszel által ajánlott alacsony mértékű közvetlen agrártámogatásokra - írta a Gazeta Wyborcza.