Az ipari termelői árak 2,8 százalékkal csökkentek márciusban

Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak 0,3 százalékkal nőttek az idén márciusban februárhoz képest, miközben tavaly márciushoz viszonyítva 2,8 százalékkal csökkentek - tájékoztatott közleményben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A belföldi értékesítésben az átlagot meghaladó mértékben nőttek a kőolajfeldolgozás, a nem fém ásványi termékek forgalmazás, és a fafeldolgozás árai. Az exportértékesítésnél a feldolgozó ipari ágazato árszintje enyhén csökkenő tendenciát mutatott.
Vágólapra másolva!

A belföldi értékesítés árai egy hónap alatt 0,9 százalékkal emelkedtek, egy év alatt pedig 1,1 százalékkal nőttek. Az exportárak havi csökkenése 0,2 százalék volt, az éves mérséklődése 5,9 százalékkal. Az idén februárban az ipari termelői árak havi növekedése 0,3 százalék volt, míg 2001 februárjához képest az árak 2,3 százalékos csökkenését regisztrált a KSH.

A KSH közlése szerint idén márciusban a belföldi értékesítések átlagos havi áremelkedését meghaladó mértékű árnövekedés jellemezte a kőolaj feldolgozást, ahol 6,6, a vegyi anyag és termékek piacát, ahol 1,5, továbbá az építőanyagokat előállító nem fém ásványi termékek forgalmazását, ahol 1,6, valamint a fafeldolgozást, ahol 0,9 százalék volt az áremelkedést.

Az árnövekedést a kőolaj, illetve az olajtermékek világpiaci ármozgása, valamint az építőipari kereslet bővülése váltotta ki a szakértők szerint.

Az exportértékesítésnél a feldolgozó ipari ágazatok árszintje mérsékelten csökkenő tendenciát mutatott. A legjelentősebb volt az áresés az élelmiszer ipari exportnál 1,8, míg a legmagasabb áremelkedés a kőolaj feldolgozás termékeinél volt tapasztalható 7 százalék.

Az ipari kivitel meghatározó részét képviselő gépipari ágazatok márciusi exportárai átlagosan 0,5 százalékkal maradtak el a februáritól. Az ipari termelői árak márciusi emelkedésben az energiatermelő ágazatok 2,2 százalékos belföldi, és 7 százalékos export árnövekedése volt a legmagasabb érték.

A KSH szakértői szerint az árváltozások tendenciája az idei első negyedévben nem változott. A belföldi értékesítések áremelkedési ütemét elsősorban a kőolajtermékek növekvő árszínvonala határozza meg, az exportárak csökkenése pedig a forint erősödésével volt összefüggésben.

(MTI)

Ajánlat: