Gazdagabb magyarok - szegényebb magyarok

Vágólapra másolva!
Egyre nőnek - bár továbbra is csak kismértékben - a regionális különbségek hazánkban - adott hírt a Népszabadság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2000. évi regionális GDP-adatokat tartalmazó jelentéséről. Az élen továbbra is Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl versenyez.
Vágólapra másolva!

A 2000. évben mért 13 151 milliárd forintGDP-hez a közép-magyarországi régió 43,1, a Dunántúl 29,5, a keleti országrész pedig 27,4 százalékkal járult hozzá. Az adatokból kiderül az is, hogy a keleti országrész részesedése 0,7 százalékponttal csökkent - ehhez mérten a közép és nyugat részesedése nőtt. Tovább nőtt tehát a régiók közötti különbség.

Az "élmegyét" követi Fejér és Vas (e két megye pozíciója megcserélődött). A középmezőnybe sorolta a KSH Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom, Csongrád és Tolna megyéket. A sereghajtók Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - itt a GDP az országos átlag 68 százaléka.

Megyénként vizsgálva az egy főre jutó GDP Budapesten a legmagasabb, ahol eléri az országos átlag kétszeresét, a 2,5 millió forintot - ezzel elérte az uniós átlagot, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fővárosok teljesítményét általában túlbecsüli a statisztika. A legfejlettebb megye Győr-Moson-Sopron.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: