Kilométerenként 3 milliárd az M0-s

Vágólapra másolva!
Megkezdődtek az előkészületek az M0-s körgyűrű, az M5-ös és az M3-as autópályát összekötő szakaszának megépítésére. Az 56 kilométeres szakasz kilométerenként 3 milliárd forintba kerül majd - értesült a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A hihetetlenül magas kilométerárat a körgyűrű sajátosságaival indokolják. Az M0-s körgyűrű már elkészült szakaszait a Horn-kormány 2 milliárd forintért építette meg kilométerenként (számos kapcsolódó beruházással együtt).

A tervek szerint Gyál mellett, az M5-östől Vecsés felé indulva, a 4-es elkerülő úttal együtt épül majd az első, mintegy 23 kilométeres szakasz. Ezt várhatóan 2004-ben adják át. A második 31 kilométeres szakasz, mely az M3-ast érinti majd a tervek szerint 2006-ra készül el.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Aláírták az M30-as autópálya szerződését
(2002. április 12.)