Vágólapra másolva!
Kétszázmillió fontos veszteségével 1987 óta a leggyengébb évét zárta tavaly a British Airways. A brit légitársaság nehézségeinek okaként a szeptember 11-ei események következményeit, valamint az agresszív "fapados társaságok" expanzióját nevezik meg a szakértők.
Vágólapra másolva!

"Újkori történelmének" legroszszabb évét zárta a március 31-ével véget ért pénzügyi évadában a British Airways (BA): a brit légitársaság 1987-es privatizációja óta nem látott, 200 millió fontos (77,9 milliárd forintos) adózás előtti veszteséget halmozott fel. Nem alakult különbül a légicég forgalma: a bevétel 10 százalékkal visszaesve, 8,3 milliárd fontra csökkent. Bár a hétfőn közzétett eredmény jobb az előzetesen várt 400 millió fontos veszteségnél, ám jelentősen elmarad a megelőző év 186 millió fontos profitjához képest.

Elemzők ugyanakkor úgy vélik, a BA teljesítménye a külső körülmények tükrében kifejezetten jónak tekinthető. A szeptember 11-e utáni események, a filléres utakat kínáló diszkont légitársaságok (az Easyjet, a Ryanair) agresszív árpolitikája ugyanis alaposan aláásták a cég pozícióit: a kereslet visszaesett, a fizetőképes utasok elmaradtak, a fokozódó költségtudatosság miatt sokan pedig átpártoltak az olcsóbb társaságokhoz. Ebben a helyzetben a BA radikális és sikeres költségcsökkentésbe kezdett: 13500 alkalmazottat elbocsátottak, a járatok számát alaposan lecsökkentették, a béreket visszafogták. A "fogyókúrának" végül meglett az eredménye: a negyedik negyedben a költségeket 13 százalékkal sikerült csökkenteni.

A jövő kilátásaival kapcsolatban ugyanakkor továbbra is bizonytalanság uralkodik. A fő kérdés az egyre éhesebb fapados társaságok jelentette kihívás, illetve a légiszektor kilábalásának kezdete: mindkettő kiszámíthatatlanná teszi a külső körülmények alakulását. Rod Eddington, a BA vezére mindenesetre optimista: "igaz, továbbra is kemény nadrágszíjmeghúzásra van szükség, ám az áldozatoknak hamarosan meglesz az eredményük."

(Magyar Hírlap)

Ajánlat: