Elmarasztaló ÁSZ-jelentés az M3-as beruházásról

Vágólapra másolva!
36 százalékkal több pénzt kapott a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. az M3-as autópálya építésére, mint amennyi az előirányzat volt, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint. A jelentés szerint a beruházás megvalósítását szolgáló szerződés előkészítése és megkötése nem a közbeszerzési törvény szabályai szerint történt.
Vágólapra másolva!

Az M3-as autópálya Füzesabony - Polgár közötti szakaszának tervezését és kivitelezését vizsgáló számvevőszéki jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési program megvalósítása érdekében az MFB Rt-nek juttatott költségvetési források 12,69 milliárd forinttal túllépték az autópálya-építésre tőkeemelés céllal jóváhagyott 35,2 milliárd forint előirányzatot.

Az ÁSZ megállapítja, hogy tavaly a törvényben meghatározott tőkeemelésen felül az MFB Rt. az Állami Privatizációs Vállalat (ÁPV) Rt.-től kapott ingyenes vagyonátadás révén részesült többletforrásban.

Az Észak-Kelet-Magyarországi Autópálya-fejlesztő és Üzemeltető Rt. (ÉKMA) 1996 és 1999 között 15,8 milliárd forint támogatást kapott, a jelentés szerint. Ebből a Füzesabony Polgár közötti szakasz megépítésének előkészítésére 4,987 milliárd forintot fordítottak. Az 1999. évi 3,7 milliárd forintos támogatást a társaság szabálytalanul vételezte be tőketartalékként.

A jelentés kitér arra, hogy a vizsgált szakasz beruházására az NA Rt.-nél 102,66 milliárd forint ráfordítást terveztek. Az átadott tanúsítványok szerint az előkészítésre és a kivitelezésre megkötött szerződések keretében tavaly októberig 61,55 milliárd forintot fizettek ki a szakértői díjak nélkül. Az NA Rt. a helyszíni vizsgálat befejezéséig 25 milliárd forint rövid lejáratú áthidaló hitelt vett fel, és további 28 milliárd forint hitelt kapott az MFB Rt.-től. Ezen túl az MFB Rt. garanciát vállalt 12,2 milliárd forint értékben a rövid lejáratú hitelekre, majd az NA Rt. újabb 180 milliárd forint összegű beruházási hitel felvételére.

Az ÁSZ-jelentés megállapítja, hogy az NA Rt. finanszírozása nem mindig illeszkedett a valós pénzügyi igényekhez. A negyedéves finanszírozási helyzetet vizsgálva az NA Rt. az építési és működési szükségleteket meghaladó pénzeszközökkel rendelkezett annak ellenére, hogy jelentős előleget is biztosított a vállalkozóknak. Az előlegnyújtásban olyan vállalkozók is részesültek, amelyek a cégbíróságon bejegyzett tevékenységi körük szerint nem folytattak előfinanszírozás-igényes tevékenységet. Az ÁSZ megállapította azt is, hogy a beruházás megvalósítását szolgáló szerződés előkészítése és megkötése nem a közbeszerzési törvény hatályába tartozóan történt. Az NA Rt. közvetlen tárgyalásokat folytatott a meghívott vállalkozók kiválasztására és a vállalkozói kör felmérésére, értékelésére írásos dokumentum nem volt fellelhető.

Az Nemzeti Autópálya (NA) Rt. és az általa létrehozott Állami Autópálya Kezelő Rt. egymást átfedő tevékenységet végeztek, áll a jelentésben.

Az ÁSZ azt javasolja a kormánynak, hogy alkossa meg az MFB-ről szóló elengedhetetlenül szükséges két kormányrendeletet. Javasolja továbbá, hogy szabályozza az állam tulajdonosi jogainak érdemi képviseletét és alakítsa ki a fejlesztési program egésze megvalósításának ellenőrzési tervét. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek javasolják, hogy a beruházásra biztosított költségvetési források felhasználásának szabályszerű vizsgálatát vegye tervbe.

(MTI)

Ajánlat:

Állami Számvevőszék

Korábban:

Gyorsabban épül az M3-as
(2002. március 26.)