A Molt és a Richtert nem adja el az állam

Vágólapra másolva!
A közeljövőben nem tervezik sem a Mol, sem a Richter állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítését mondta László Csaba pénzügyminiszter. A privatizációs szervezet új menedzsmentje két hónap alatt dolgozza ki a legnagyobb állami tulajdonú vállalatok, illetve cégcsoportok sorsával foglalkozó vagyonpolitikai koncepciót.
Vágólapra másolva!

A követendő privatizációs alapelvek közül a pénzügyminiszter az egységes vagyonkezelést emelte ki. Elmondta, hogy az a cél, hogy a vállalkozói típusú vagyonelemek az ÁPV Rt.-hez kerüljenek és azoknál a cégeknél, ahol a tartós állami tulajdont a nemzetgazdaság stratégiai érdekei nem indokolják, privatizációra kerüljön sor.

Az ÁPV Rt. új vezetése felülvizsgálja a privatizációs szervezet idei üzleti tervét és nagy valószínűséggel módosítja a jelentős költségvetési bevétellel számoló dokumentumot, mondta az ÁPV Rt. új vezérigazgatója Kamarás Miklós.

A vezérigazgató elmondta, hogy a szervezet jelenlegi vagyonának értéke 860 milliárd forint, míg a kötelezettségállomány 120 milliárd forint körül alakul.

A laza vagyonkezelés igényeit, például a privatizációs tartalék feltöltésére idén a költségvetéstől igényelt 137 milliárd forintot a büdzsé nem tudja finanszírozni, mondta.

László Csaba pénzügyminiszter minden tekintetben törvényesnek nevezte a privatizációs szervezet korábbi igazgatóságának és vezetőjének leváltását, illetve az újak kinevezését. A miniszter szerint fontos a folytonosság fenntartása, ezért mint mondta legalább két évig nem kívánnak a szervezet felállásán változtatni.

(MTI)

Ajánlat:

ÁPV Rt.