Argentína: fontos lépés az IMF-hitelek felé

Vágólapra másolva!
Az argentin szenátus hatályon kívül helyezte a "gazdasági felforgató tevékenységről" szóló törvényt, amivel eleget tett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelprogramjainak felújításához szabott egyik fontos feltételnek.
Vágólapra másolva!

A kormányzó peronisták csak akkor érték el többséget a szenátusban, amikor egy szavazni nem kívánó ellenzéki szenátornő elhagyta az üléstermet. A törvényhozónő távozásával szavazategyenlőség állt be, így Juan Carlos Maqueda felsőházi elnök voksa döntött. A javaslat elutasítása esetén Duhalde elnök fontolóra vette volna lemondását.

A most érvénytelenített 1974-es törvény alapján több eljárás indult banki és vállalati vezetők ellen, akiket tőkekimenekítéshez nyújtott segítséggel és más pénzügyi bűncselekményekkel gyanúsítottak. Az IMF és a nemzetközi pénzügyi központok azért bírálták a törvényt, mert meggyőző bizonyítékok nélkül, pusztán feltételezések alapján is büntetőjogi következményekkel fenyegeti a gyanúsítottakat, ami rontja a jogbiztonságot és gátolja a külföldi befektetéseket.