Tíz revizor vizsgálja az MFB-t

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap információi szerint tíz revizor dolgozik a Magyar Fejlesztési Bankban azon, hogy ellenőrizze a korábban megkötött szerződések jogszerűségét, illetőleg, hogy kiderítse: mekkora az az összeg, amelyre úgymond elígérkezett az előző kormány.
Vágólapra másolva!

Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor a hét végére már tisztábban látnak az igazgatóság tagjai - a jövőt illetően.

Palánkai Tibor, az MFB elnöki posztjának egyik várományosa még nem kapta meg igazgatósági tagságához a kinevezését - értesült a Magyar Hírlap az érintettől. Az állami bank élére kiszemelt akadémikus, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Európai Tanulmányi és Oktatási Központja jelenlegi igazgatója Kiss Elemér kancelláriaminiszterrel folytatott tárgyalást elnöki kinevezéséről, azonban első körben csak az igazgatóság tagja lehet - ameddig az MFB-ről szóló törvényt nem módosítják. A jelenlegi törvény ugyanis elnök-vezérigazgató működéséről szól, szemben a tervezett új irányítási szisztémával, amely egy elnök és két vezérigazgató vezetésére bízná a pénzintézet működését.

(MTI)

Ajánlat:

MFB