A Volkswagen uralja a kínai autópiac felét

Vágólapra másolva!
Az erős piaci verseny ellenére a Volkswagen konszern tartja piaci részesedését Kínában, és a tervek 2002-ben több mint 400 ezer autót értékesít az ázsiai országban. Ez az idei évre jelzett kínai autóeladások mintegy ötven százaléka.
Vágólapra másolva!

A VW leánycége, az Audi az idén 31 ezer autó értékesítésére számít, a tavalyi 29 ezer után. Annak ellenére, hogy elemzők az év elején stagnálást valószínűsítettek a kínai autópiacon az ország tavalyi WTO-belépése miatt, a Volkswagen az első öt hónapban 186 ezer autóval, 16,5 százalékkal többet adott el ott, mint a tavalyi első öt hónapban.

Bernd Leissner, a cég ázsisi-csendes-óceáni elnöke azzal számol, hogy 2006-ig minden második autót már magánemberek vásárolnak Kínában. Jelenleg ez az arány 33 százalék közül van.

Az idei év végéig a Volkswagen 550 kereskedőből álló hálózatot épít ki Kínában, az eladást, a szervizt és az alkatrész-utánpótlást együtt kínálva. Leissner azt is elmondta, hogy a cég az autófinanszírozásban is engedélyre vár, és importcéget akar alapítani, hogy Kínában a VW-termékek teljes választékát kínálhassa.

(MTI)

Korábban: