Fagykárenyhítés heteken belül

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A fagykárok enyhítésére szolgáló állami segítség előlegét még a hónap második felében kifizetheti az agrártárca - mondta Német Imre mezőgazdasági miniszter szerdán, a parlamentben. A Napi Gazdaság tudósítása emlékeztet: a tárca becslése szerint a fagykárok értéke 25-30 milliárd forint lehet.

A kifizetések forrása csak az agrárbüdzsé belső átcsoportosításával teremthető meg, de a lap úgy tudja, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban erről még nem született döntés.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

FVM