Nyugtaadási ellenőrzés Bács-Kiskunban

Vágólapra másolva!
A nyugtaadási kötelezettséget illetően az országos szintű vizsgálatokhoz hasonló tapasztalatokkal zárult a Bács-Kiskun megyébenban lezajlott nagyszabású ellenőrzés, tájékozatott az APEH. 67 vállakozót bírságoltak meg, összesen négymillió forintot meghaladó összeggel.
Vágólapra másolva!

A Róna 2002 elnevezéssel indult nyugtaadási akcióban felkérésükre öt megyei adóhatóság 44 revizora működött közre, mondta a megyei adóhivatal főosztályvezetője, Antal Domokos.

A revizorok a megye egész területét lefedő akcióban kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató és termék-előállító adóalanyok nyugtaadását vizsgálták a Duna-Tisza közén.

Az ellenőrzésbe vont, összességében 176 egyéni, illetve társas vállalkozásból 73-nál végződött valamilyen megállapítással a vizsgálat. Ez 42 százalékot jelent, az országos adat 44 százalék. Az érintettek közül hatnál csak figyelmeztetéssel zárult az ellenőrzés, mert csak formai hiányosságról volt szó.

Összességében négymillió forintot meghaladó, egyenként átlagosan 56 230 forint mulasztási birság megfizetésével kell viszont számolnia annak a 67 vállalkozásnak, amely semmiféle bizonylatot, sem nyugtát, sem számlát nem adott.

A három nap alatt folyamatosan szerették volna ellenőrizni a taxisokat is, de vélhetően a hírláncnak köszönhetően, furcsa módon rövid időn belül a megye 11 városából egyszerűen eltűntek a taxik - mondta Antal Domokos.

Az APEH új országos elnöke, volt Bács-Kiskun megyei APEH elnök, - elmondta, hogy semmiféle szervezeti vagy személyi változtatást nem tervez, mert megítélése szerint egy jó csapaton nem szabad változtatni.

(MTI)

Ajánlat:

Adó - az Üzleti Negyed rovata

Korábban:

Király László György lett az APEH elnöke
(2002. június 3.)