Folytatódó elbocsátások a Wall Streeten

Vágólapra másolva!
Az amerikai tőzsdék vártnál gyengébb teljesítménye miatt az elmúlt öt év legrosszabb eredményeit produkálhatják a legnagyobb amerikai befektetési bankok, így a pénzügyi szféra egyre kevesebb embert foglalkoztat majd - nyilatkozták szakértők a Bloomberg hírügynökségnek.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb amerikai befektetési bankok arra számítottak, hogy a gazdasági növekedés nyomán élénkülnek a tőzsdék, és ismét egyre több vállalat fuzionál versenyképessége növelése érdekében, így nyereségük is emelkedik. A számítások tévesnek bizonyultak: a tőzsdei forgalom 13, a vállalti fúziók értéke pedig 43 százalékkal csökkent idén, éves összevetésben.

Az iparág negyedéves bevétele 38 milliárd dollár volt, és amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak, éves szinten 152 milliárd dollár forgalmat bonyolíthatnak a befektetési bankok; ez ötéves bevételi mélypontot és 22 százalékos csökkenést jelentene éves összevetésben.

A Bloomberg által megkérdezett szakértők úgy vélik, hogy a gyenge eredmények miatt további elbocsátások várhatók a Wall Streeten. A hírügynökség emlékeztet: a befektetési bankok 1997-ben összesen 285 996 embert foglalkoztattak, most pedig 60 ezerrel többet. A szektor alkalmazottainak száma még ennél is jóval magasabb volt: a munkaügyi tárca adatai szerint a május végét megelőző 12 hétben 62 ezer embert bocsátottak el.

(Üzleti Negyed)

Korábban: