Háztartásonként 10 ezer forint telekommunikációra

Vágólapra másolva!
Egy átlagos magyar háztartás havonta bruttó 10 ezer forintot költ telekommunikációra - áll a Magyar Infokommunikációs Jelentésben, amit a BellResearch és Think Consulting készített. A fizetős internet-szolgáltatást igénybe vevők telefonköltségek nélkül havonta átlagosan 5700 forintot fizetnek a szolgáltatónak.
Vágólapra másolva!

A költségek legnagyobb arányát, 44 százalékot már a mobiltelefonok generálják, bár a vezetékes telefonra fordított kiadások is közel azonos arányt, 43 százalékot képviselnek, írja a családtagok kiadásait is számba vevő jelentés.

Az összes háztartás 75 százaléka rendelkezik vezetékes telefonvonallal, és átlagosan közel 5800 forintot telefonálnak el. A háztartástagok összesített mobilköltségei 4890 forintra tehetők havonta. Ez utóbbi érték az elemzők szerint a valóságban ennél magasabb, mert a háztartásfők jellemzően alulbecsülik családtagjaik kiadásait. A mobilhasználók 74 százaléka feltöltőkártyás konstrukcióval rendelkezik, és nehezen tudja nyilvántartani kiadásait. Az elemzők szerint a mobilkiadások megközelíthetik a kiadások felét is.

A kábeltelevíziózás havidíjai a telekommunikációs költségek egytizedét képviselik, míg az internetezésre fordított - telefonköltség nélküli - előfizetési díjak az összkiadások mindössze 2 százalékát adják.

A háztartások közel fele rendelkezik kábeltelevíziós előfizetéssel, és havonta átlagosan bruttó 2140 forintot fizet, bár az előfizetők több mint fele 2 ezer forintnál kevesebbről szóló számlát kap kézhez - írja a jelentés.

A fizetős internet-szolgáltatást igénybe vevők (nem számítva az ingyenes internet-hozzáférést használókat) havonta átlagosan 5700 forintot fizetnek az internet-szolgáltatójuknak, amely nem tartalmazza a telefonköltségeket. Egy átlagos előfizető internetezési költségei a szakértők szerint ennél alacsonyabbak, mivel az internet-szolgáltatás előfizetési díja a korlátlan használatot biztosító és forgalmi díjat is tartalmazó szélessávú hozzáféréssel rendelkezők esetén lényegesen magasabb, így felfelé húzzák az átlagot. Az otthoni internet kapcsolatok hozzávetőleg 10 százalékát adják a DSL és kábelTV előfizetések.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

BellResearch