Távozhat a Vivendi-vezér

Vágólapra másolva!
A Vivendi igazgatósági tagjainak többsége úgy gondolja, hogy Jean-Marie Messier vezérigazgatónak le kell mondania - közölte a Le Monde értesülése alapján a Financial Times. A hír hatására a világ második legnagyobb médiacégének részvényei 16 százalékkal, 25,29 euróra erősödtek Párizsban.
Vágólapra másolva!

A "Messier elveszítette utolsó harcát" című cikk szerzője szerint a vállalat ideiglenes vezetésére leginkább Jean-René Fortou, az Aventis gyógyszergyár jelenlegi alelnöke a legesélyesebb.

A múlt hét keddjén Messier még átvészelt egy hétórás igazgatósági ülést követő bizalmi szavazást: akkor nyolc francia igazgatósági tag leszavazott öt - Edgar Bronfman üzletembert képviselő - amerikai igazgatósági tagot. A tengerentúli részleg vezetői egyaránt támadták Messier stratégiáját és személyét. Azóta a háttérbeszélgetések során azonban az a vélemény alakult ki, hogy amint egyetértés születik a követendő vállalati stratégiáról, Messier-nek távoznia kell.

A Vivendi a tavalyi évről 13,6 milliárd euros veszteséget jelentett. A médiacég részvényeinek árfolyama 80 százalékkal zuhant az elmúlt két évben, és a hitelminősítők szerint a papírok már csak egy fokozatal jobbak a bóvli kategóriánál. A vállalat részvényeseinek egy része úgy véli, hogy mindenek a Messier által követett stratégia az oka: a vezérigazgató szerintük csak vállalat-felvásárlásokkal foglalkozott, a megszerzett cégek működtetésére nem fordított kellő energiát.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: