Izrael eladja az ElAlt

Vágólapra másolva!
Az izraeli kormány döntött az izraeli nemzeti légitársaság az ElAl eladásáról. Az utóbbi időkben újra éledező légitársaság teljes eladását biztos, hogy komoly politikai viták előzik majd meg Izraelben.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a légitársaság részvényeinek első, 49 százalékát jövőre bocsájtják áruba a tel-avivi tőzsdén. Hogy a többségi tulajdont jelentő maradék 51 százalékkal mi lesz, egyelőre kétséges: az izraeli kormány egyelőre nem talált megfeleő stratégiai befektetőket a rész átvételére.

A légitársaság eladását egyébként több dolog nehezíti. A zsidó vallási hagyományok miatt az ElAL nem repül szombaton, ezen kívüla társaságora jellemzőek az átlagosnál sokkal szigorúbb biztonsági intézkedések, melyek sok utas számára fölöslegesnek, és kényelmetlennek tűnnek. Noha az utóbbi a években az ElAl komoly veszteségeket szenvedettt, hála aköltségcs9ökkentő politikának a veszteséget a tavaly előtti 109 millió dollárról 85 millióra mérsékelni. A közel keleti konfliktus kiújulása óta azonban ismét jelentősen csökkent az utasforgalom. A társaság szigorú biztonsági szabályzata azonban vonzóvá tette az ElAlt mindazok számára, akiknek megrendült a bizalma a légiközlekedésben a szeptember 11-dikei terrortámadásokat követően.

Az ElAL eladása politikai problémát is felvet, ugyanis Izraelben hagyományosan erős a közösségi tulajdoni forma, a kormány tehát komoly ellenzéki támadásra számíthat a nemzeti légitársaság magánkézbe adásáért.Az ElAl alkalmazottai is sztrájkkal fenyegetőznek, ha a kormány megpróbál túladni a légitársaságon. A Sharon kabinet azonban olyan mennyiségő költségvetési hiányt halmozott fel, hogy a 2003-as költségvetés összeállításakor már komolyan építettek arra a pénzre amit majd az ElAl rézzvényekért kapnak.

Az ElAl évente 1,3 milliárd dollár adót fizet. A társaság 3500 fős alkalmazotti gárdával rendelkezik, akik a 31 gépből álló flottát repülnek. Az ElAl évente 3 millió utast szállít.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

ElAl

Korábban:

Súlyos recessziót várnak Izraelben
(2002. június 18.)