A jövedéki adó emelésével erősödhet a feketepiac

Vágólapra másolva!
Cigarettából gazdagodik az alvilág. Évről évre egyre több füstölnivalót foglal le a vámhatóság a határokon, valamint az ország különböző helyein, mindenekelőtt a fővárosban és környékén kialakított titkos raktárakban. Idén az első hat hónapban már 850 millió forint értékű csempészárut fedeztek fel. Szakemberek szerint azzal, hogy ősszel várhatóan emelkedik a cigaretta jövedéki adója, vélhetően erősödik majd a feketepiac is. Mérete már most az egész forgalom 10-15 százalékára tehető.
Vágólapra másolva!

Az olaj, a bor után, a kábítószer mellett a szervezett bűnözői körök a cigarettára tették rá a kezüket. Korábban csupán kisebb szállítmányok akadtak fenn a vám- és pénzügyőrség hálóján, tavalyelőtt már 1,1, a múlt évben több mint 2 milliárd forint értékű csempészárut foglaltak le. Idén már most 850 millió forint értékű készletet fedeztek fel, s mivel a nagy fogások a tapasztalatok szerint ősszel várhatók, így év végéig akár 3 milliárd forint értékű csempészáru is horogra kerülhet. Egyes becslések szerint azoknak a szállítmányoknak az értéke, amelyek elkerülik a vámosok figyelmét, a lefoglalt készletek értékének három-ötszörösére tehetők.

A cigarettacsempészet mára jövedelmezőbb üzletté vált, mint a kábítószer-kereskedelem - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője. Elmondta: Magyarország jelenleg az illegális cigarettaszállítmányok kiemelt útvonalának számít. A jövedelmező üzlet profi szervezést igényel. A szállítmányok többségében a nyugat-európai - mindenekelőtt angliai - dohánygyárak jó minőségű termékei, amelyek legálisan hagyják el az Európai Uniót, az adót így vissza lehet igényelni. Ezután a kartonok néhány napot "pihennek" valamelyik kelet-európai ország vámraktárában, majd faáruként, fagyasztott gyümölcsként, bébiruhaként indulnak vissza Magyarországon át újra Nyugat-Európába. A célországok között az utóbbi időben Németország és Nagy-Britannia szerzett dobogós helyet, gyaníthatóan azért, mert ezekben az országokban a legnagyobb a cigaretta adótartalma.

A nagyhalak megússzák

Az utóbbi hetekben egy tucat embert helyeztek előzetes letartóztatásba, mert valamilyen szerepet töltöttek be a cigaretta feketekereskedelmében. Sipos Jenő szerint ezek inkább kishalak. A nagyokat - fogalmazott az alezredes - nehéz kifogni. Ők azok, akik esetenként a legális gazdaságba beépülve adják a pénzt a szállítmányok megszervezésére, majd azok értékesítésére, még a közvetlen beosztottak sem tudják, kik állhatnak a piramis csúcsán.

A csempészett füstölnivaló piacra dobásával óriási profitra tehetnek szert a bűnözők, hiszen nagy a kísértés a dohányosok számára, hogy a jövedéki adó, az áfa és a vámtól mentes cigarettát a bolti árakhoz képest féláron megvegyék. A vámőrség számításai szerint egy 80 millió forintos szállítmányon 30-40 százalékos tiszta hasznot is elkönyvelhetnek a bűnbandák. Az elsősorban Ukrajnából és Romániából érkező szállítmányokat kisebb tételekben hozzák át a határon, majd a készletet tőlünk induló kamionokban rejtik el, az esetek többségében a pilóta tudtával és beleegyezésével. Bár a gépkocsivezetők tisztában vannak azzal, hogy nagy a lebukás veszélye, mégis vállalják a feladatot, hiszen egy-egy szállítmány után körülbelül egymillió forintot ajánlanak fel nekik.

A csempészáruból persze elég sok itthon is marad, ám a hazai feketepiacon a nagyobb rész a rosszabb minőségű, egyenesen hozzánk csempészett cigaretta, amelyet nem is biztos, hogy a nyugat-európai gyárakban állítanak elő - állítják a pénzügyőrök. Az ellenőrzések során többnyire ilyen csempészárut találnak a piaci, az aluljárói zugárusoknál.

Szakemberek szerint azzal, hogy megemelik a cigaretta jövedéki adóját, várhatóan a hazai feketepiac tovább bővül. Mérete jelenleg az egész forgalom 10-15 százalékára tehető. Az ágazat tavaly 168 milliárd forint adót fizetett be 20,4 milliárd szál eladott cigaretta után. Egyes számítások szerint az illegális eladások nagysága mára elérte a 2 milliárd szálat, ez 100 millió doboznyi füstölnivalót jelent, s a feketepiac ezzel legalább 15 milliárd forintnyi bevételtől fosztotta meg az államkasszát.

Azzal, hogy ősztől emelkedik a dohánytermékek után a jövedéki adó mértéke, a költségvetés 2,5-3 milliárd forint többletbevételt remélhet. A cigaretta jövedéki adója, amelyet még 25 százalékos áfa is terhel, 3435-ről 4200 forintra nő ezer darabonként. A finomra vágott dohány esetében a fogyasztási adótartalom 28-ról 32 százalékra változik. Mindez önmagában mintegy 20 forintos drágulást jelent egy doboz cigaretta esetében.

Megszűnik a zárjegy a borosüvegen

Várhatóan megszűnik a patikákban a gyógyszeralkohol-hiány. A jövedéki törvény módosítása következtében a terméket forgalmazó nagykereskedők a jövőben a tevékenységükhöz szükséges jövedéki engedélyt ugyanis könnyített feltételek mellett szerezhetik be - jelentették be a vám- és pénzügyőrségnél. Így mentesülnek a kötelezően nyújtandó 22 millió forintos biztosítéknyújtási kötelezettség alól, illetve nem kell rendelkezniük minimálisan 100 négyzetméteres raktárhelyiséggel. Mózs Elek jövedéki igazgató a jogszabályváltozás kapcsán kifejtette: a szőlőtermesztők - mintegy 50 ezer gazdálkodó - kikerülnek a jövedékiadó-törvény hatálya alól, a kis bortermelők adminisztrációs és adófizetési kötelmei pedig egyszerűsödnek. A módosítás nyomán megszűnik a zárjegy a palackokon, ugyanakkor a kannás kiszerelésű borokat úgynevezett hivatalos zárral látják el.

Szilágyi Béla

(Magyar Hírlap)

Korábban:

Jelentősen drágulhat a cigaretta
(2002. június 24.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

A gyufacímkétől az online-hirdetésig