Fellendülőben a brit marihuánaipar

Vágólapra másolva!
A kenderszármazékok enyhébb drogkategóriába sorolása után hihetetlen mértékben felélénkült a szerek kereskedelme Nagy Britanniában - adta hírül a BBC. Egyes gazdasági szakértők a marihuánában látják a brit gazdaság új sikerágazatát.
Vágólapra másolva!

A Független Drogfigyelő Egység (IDMU) jelentése szerint a brit kannabiszipar növekedése komoly gazdasági tényezővé teszi a lágy droggal kereskedőket. Az IDMU becslése alapján a marihuánapiac 5 milliárd font, azaz körülbelül 1900 milliárd forint évi forgalamt bonyolít. Ez több mint Anglia legnagyobb sörgyárának, a Scottish&Newcastle éves bevétele. Ráadásul megváltoztak az arányok: az import helyett az ország területén termesztik a kábítószert. Az IDMU szakértői úgy vélik, a brit földön termelt marihuána értéke mára elréte az évi 2,5 milliárd fontot.

A jelentés szerint a törvénytelen marihuána-kereskedelemben dolgozók pont olyan módszereket alkalmaznak, mint az egyszerű, legális kereskedők: új technikákkal, új fejlesztésekkel igyekszenek bővíteni vásárlói körüket, árukészletet halmoznak fel a zavartalan ellátás fenntartására, és igen komoly minőség és árverseny zajlik köztük.

Angliában 150 font egy kilogramm jó minőségű marihuána előállítási költsége. Az aránylag alacsony előállítási költség mellett a profit hihetetlenül magas, hiszen a fogyasztók 10 fontot fizetnek 3,5 gramm kábítószerért. Az importőrök akár 60-70 százalékos profittal csempészik a kenderszármazékokat Angliába. A busás haszon azonban egyensúlyban áll a lebukás kockázatával, illetve a törvénytelen termelésért-kereskedelemért járó büntetéssel.

Noha a szabályozás nélküli piacokat általában kartellek hajtják uralmuk alá, a brit marihuánapiacon úgy tűnik verseny alakult ki. Az utóbbi tíz évben a növekvő kereslet ellenére leestek az árak. Az IDMU szerint ennek az az oka, hogy a kereskedők konkurálnak: a megnövekedett kereslet miatt ugyanolyan bevételre tehetnek szert, mintha kevesebbet adnának el drágán, ráadásul az alacsony árak miatt folyamatosan bővül a vevőkör. A kereskedelemnek egyre komolyabb vetélytársává vált az otthoni termesztés: mára a brit marihuána felhasználók több mint 10 százaléka maga termeszti a kendert.

A szakértők szerint a brit kormány enyhítő intézkedései még jobban fellendítik majd a brit kenderpiacot.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

IDMU

Korábban:

Brit igen a marihuánára
(2002. július 10.)