Kevesebb vámbevétel az első félévben

Vágólapra másolva!
A Vám- és Pénzügyőrség 2002. első félévében összesen 967,8 milliárd forint vám- és adóbevételt szedett be, ami 6,3 milliárddal, illetve 0,3 százalékkal marad el az időarányos teljesítéstől - tájékoztott a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) Bevételi Főigazgatósága.
Vágólapra másolva!

Az első hat havi vámbevétel 18,8 milliárddal, 1,8 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A 49,7 százalékos időarányos teljesítés kedvezőbb, mint a múlt év azonos időszakában volt, amikor az éves előirányzatnak mindössze 47,9 százaléka folyt be a költségvetésbe június végéig.

Vám- és importbefizetésből - ez utóbbi tartalmazza a statisztikai illetéket, vámpótlékot és vámbiztosítékot - 64,7 milliárd forint érkezett be, ami 4,8 milliárddal kevesebb, mint a múlt évi hasonló időszaki. Ám az idei 97 milliárdos költségvetési előírás mintegy 25,2 milliárddal alacsonyabb a tavalyi tervezetnél, ezért az idei első félévi bevétel 16,2 milliárddal, 16 százalékkal több az időarányosan tervezettnél.

Általános forgalmi adóból 667,7 milliárd forint bevétel származott, 27,6 milliárddal több, mint 2001 azonos időszakában. Ez 2,1 százalékkal, 26,5 milliárddal szárnyalja túl az idei időarányosan tervezett bevételt. Fogyasztási és jövedéki adóból 231,7 milliárd forintot szedtek be, ami 4,8 milliárd forinttal kevesebb a tavaly ilyenkorinál. A 41 százalékos időarányos teljesítés a tervezett bevételtől 50 milliárddal, illetve 9 százalékkal marad el.

Tavaly e két adónemből szintén elmaradás volt, mivel az időarányos 50 százalékhoz képest akkor 44,4 százalékban teljesült a bevétel. Az üzemanyagok jövedéki adójából 142,2 milliárd forint folyt be, ami 1,6 milliárd forinttal több, mint 2001 I-VI. havában.

A dohánytermékek utáni adójegyekből 46,3 milliárd forint érkezett, ez 4 milliárddal kevesebb, mint a múlt év első hat havi bevétel. Egyéb termékek - szeszes italok - jövedéki adójából 25,3 milliárd forint, a múlt évivel megegyező összeg származott.

(MTI)

Ajánlat:

VPOP