Jól teljesítettek a kelet-európai alapok

Vágólapra másolva!
A világ részvényalapjai közül a kelet-európaiak biztosították az egyik legmagasabb átlagos hozamot az első fél évben. A Standard & Poor's adatai szerint a Kelet-Európában vásárló konstrukciók dollárban számolva átlagosan 12,3 százalékos hozamot biztosítottak befektetőiknek, miközben a világ összes részvényalapjának hozama -6,2 százalékos volt - írta a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A régió alapkezelői közül kiemelkedik a Griffin sikere, amelynek két kelet-európai konstrukciója is 25 százaléknál magasabb hozamot ért el. A legjobban azok az alapok jártak akik a jól megjósolható profitnövekedésű szektorokban vásároltak, mint például a bankok, a gyógyszeripar és az energetika, s elkerülték a technológiai és a távközlési cégek papírjait.

Több alapkezelő is azon véleményének adott hangot, hogy a befektetési döntéseknél az utóbbi hónapokban egyre inkább előtérbe került az egyedi részvények kiválasztása, a korábbi években ugyanis inkább a portfólió földrajzi felosztása volt az elsődleges szempont.

A kelet-európai alapoknál szinte csak a Kelet-Ázsiára specializálódott befektetők érhettek el magasabb hozamot az év első felében. A nyugat-európai részvényalapok átlagosan 6,5, míg az amerikaiak 15,7 százalékos veszteséget produkáltak.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Befeketetés - az Üzleti Negyed rovata