Kövér amerikaiak gyorséttermeket perelnek

Vágólapra másolva!
Túlsúlyos amerikaiak egy csoportja pert indított gyorsétterem-láncok ellen. Álláspontjuk szerint a vendéglőkben tudatosan elhízást és betegségeket okozó ételeket kínálnak. Az étteremláncok szakmai szövetségének egyik szóvivője szerint ennyi erővel az összes amerikai anyát is beperelhetnék.
Vágólapra másolva!

A kereset azzal vádolja a McDonald's-ot, a Burger Kinget, a Wendy's-t és a Kentucky Fried Chickent, hogy fogyasztóikat zsíros, sós és édes ételekkel csábítják.

A gyorsétterem-ipar tönkretette az életemet - mondta a BBC-nek az egyik felperes. Az 57 éves Caesar Barbar 125 kiló, cukorbeteg, és túl van két infarktuson. Elmondása szerint 1996-ig rendszeresen gyorséttermekben étkezett, akkor azonban orvosa figyelmeztette: étkezési szokásai halálosak lehetnek.

Az étteremláncok szakmai szövetségének egyik szóvivője kigúnyolta a felpereseket. John Doyle azt mondta, hogy mivel az Egyesült Államokban elfogyasztott élelmiszerek kétharmadát az emberek otthonukban fogyasztják, a felperesek akár az összes amerikai anyát beperelhetnék.

A legutóbbi felmérés szerint az amerikai felnőttek több mint fele - összesen 54 millió ember - túlsúlyos, vagyis legalább 15 kilóval nehezebb a magassága alapján megállapított kvótánál. Szakértők szerint a rossz étkezési szokásokat fiatal korban kell megváltoztatni; az erre irányuló kampányban több gyorsétterem-lánc is részt vesz.

(Üzleti Negyed)