Folytatódik a vállalatvezetők nyári optimizmusa

Vágólapra másolva!
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) júliusi értéke 54,9, ami - bár csak 0,1 százalékpontos havi növekedést jelent - a felmérés eltelt hét évének legnagyobb júliusi értéke - áll a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Üzleti Jelentések című kiadványában. A feldolgozóipari aktivitás idei első hét hónapját ugyanakkor továbbra is kisebb ütemű növekedés jellemzi, mint az előző két évben.
Vágólapra másolva!

Az év hátralévő részére kedvező előjelnek tekinthető a kiadvány készítői szerint, hogy a rendelésállomány továbbra is bővül: az elmúlt hét hónapban a legnagyobb átlagos növekedést mutató index a rendelési index (57,8). Kedvező továbbá, hogy a beszerzési mennyiség is hasonló tendenciát mutat - áll a 100 feldolgozóipari vállalat beszerzésért felelős vezetői körében havi rendszerességgel végzett felmérésben.

A termelési index (54,0) kisebb növekedést jelez, mint egy hónappal korábban: a válaszadók között 8,2 százalékkal nőtt azon cégek aránya, amelyek a termelési volumen csökkenését jelezték.

A rendelési index értéke 2,5 százalékponttal nagyobb növekedést mutat, mint egy hónappal korábban, értéke 62,0 pont; ez az idei év legnagyobb rendelésnövekedése, és 2000. októbere óta nem volt ennél magasabb az index értéke. Az előző hónaphoz képest 4 százalékkal kisebb a rendeléscsökkenést jelző vállalatok aránya, ami a kedvező tendencia folytatódását jelenti.

A foglalkoztatási index (52,0), hasonlóan májushoz, ismét növekedést mutat. Az index értéke az elmúlt három évben most a legmagasabb.

Az ágazatok szerinti Beszerzési Menedzser Indexek közül az élelmiszeripari index a legnagyobb (69,7) júliusban: itt a növekedés meghaladja a 2000-es júliusi növekedést is. Az előző havinál nagyobb növekedést mutat még a nem fém ásványi termékek (58,8) és a vegyipar (51,2) indexe.

Az ország régióit jellemző indexek - az Észak-Dunántúli körzet kivételével - növekedést mutatnak. Az Észak-Dunántúli régió az év eleje óta hónapról hónapra változó teljesítményt mutat, a múlt havi jelentős növekedést (62,5) ebben hónapban visszaesés ( 38,6) követi. Júliusban a Dél-Dunántúli index értéke - 60,4 - a legnagyobb.

A BMI értékei:

2001

dec.

45,1

ápr.

54,5

2002

máj.

54,9

jan.

48,8

jún.

54,5

febr.

53,7

júl.

53,3

márc.

51,9

aug.

52,5

ápr.

54,0

szept.

54,6

máj.

56,9

okt.

52,0

jún.

54,8

nov.

54,6

júl.

54,9

(Forrás: Üzleti Jelentések)

Az Üzleti Jelentések felmérésnek eredményei:

Az index júliusi értéke

Változás

Változás az előző hónaphoz képest (%pont)

BMI

54,9

Nagyobb növekedés

0,1

Termelési mennyiség

54,0

Kisebb növekedés

-5,5

Új rendelések mennyisége

62,0

Nagyobb növekedés

2,5

Beszerzési mennyiség

58,5

Kisebb növekedés

-2,5

Beszerzési árak

57,0

Nagyobb növekedés

2,5

Szállítási átfutási idő

49,5

Azonos növekedés

0,0

Vásárolt készletek

50,0

Növekedés után változatlan

-2,0

Késztermék készletek

49,5

Kisebb csökkenés

1,0

Importmennyiség

53,8

Kisebb növekedés

-0,8

Exportmennyiség

51,1

Kisebb növekedés

-1,7

Foglalkoztatás

52,0

Csökkenés után növekedés

5,0

(Forrás: Üzleti Jelentések)

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Stagnál a GKI konjunktúra-indexe
(2002. július 15.)