A ciklus végére 5 százalékkal nőhet a gazdaság

Vágólapra másolva!
Elfogadta a kormány azt a középtávú gazdaságpolitikai stratégiát, amely az európai uniós csatlakozásig meghatározza a gazdasági kereteket - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter a kormány pénteki ülése után. A dokumentum szerint 2005-ben több mint 5 százalékkal bővülhet a gazdaság alig 3 százalékos államháztartási hiány és 3 százalékos infláció mellett. A kabinet határozott a nyugdíjreform folytatásáról is.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a stratégia középpontjában a gazdaság teljesítményének fokozása áll, ami az export, a beruházások és a fogyasztás egyensúlyán alapuló, fenntartható gazdasági növekedést biztosító gazdaságpolitikát jelent. A gazdasági stratégiáról szóló jelentést augusztus 15-ig át kell adni az Európai Bizottságnak - tette hozzá László Csaba.

Gyorsuló növekedés, mérséklődő hiány

Az elfogadott dokumentum szerint a gazdasági növekedés 2003-ban 4-4,5, 2004-ben 4,5-5, 2005-ben pedig 5 százalék feletti lesz. A kabinet tervei szerint a növekedés gyorsulásával párhuzamosan csökken az államháztartás uniós szabály szerinti, GDP-arányos hiánya: a deficit 2003-ban 4,5, 2004-ben 3, 2005-ben pedig kevesebb mint 3 százalékos lesz.

Évente egy százalékpontos infláció-csökkenés

László Csaba elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal teljes egyetértésben a kabinet tervei szerint az éves átlagos infláció jövőre 5 százalékos, a jövő decemberi éves infláció pedig 4,5 százalékos lesz. Az ezt követő években évente átlagosan egy százalékponttal mérséklődik az árszínvonal-emelkedés üteme.

Kevesebb elvonás

László Csaba közölte: a kormány számításai szerint az adóelvonás szintjének csökkentésével mintegy 250 milliárd forintot lehet majd a vállalkozások versenyképességének fokozására fordítani.

A pénzügyi tárca vezetője bejelentette azt is, hogy az elfogadott dokumentum szerint folytatni kell az 1998-ban megtorpant nyugdíjreformot, így a kormány 6-ról 8 százalékra emeli a magánnyugdíj-pénztári befizetések arányát.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Pénzügyminisztérium

Korábban: