Hétfőn kinyitnak az uruguayi bankok

Vágólapra másolva!
Hétfőn várhatóan kinyitnak a bankok Uruguayban. A kormány egy héttel ezelőtt zárta be a pénzintézeteket, így próbálván elkerülni a szomszédos Argentínához hasonló pénzügyi válság elmélyülését. A legtöbb bank a szokottnál tovább tart majd nyitva, mivel az uruguayi lakosság nagyobb része a múlt héten nem vehette fel fizetését, így hétfőn, és kedden nagy rohamra számítanak - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

A hétvégén az uruguayi szenátus keresztülvitte azt a reformtörvényt, amely három évre blokkolja a magas kamatozású számlákon tartott keményvalutákatt az ország két állami bankjában.

A képviselőházi jóváhagyása esetén azt várják a politikusok, hogy az Egyesült Államoktól kért 1,5 milliárd dolláros hitelt könnyebben megkapja az ország. A rövidlejáratú kölcsönnel megakadályozható lenne a pénzügyi válság elmélyülése. Egyébként Bush elnöksége alatt ez lenne az első eset, hogy az Egyesült Államok közvetlen pénzügyi segítséget nyújt egy gazdasági problémákkal küzdő országnak.

Washington ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a kölcsön csak átmeneti megoldásra jó, és csak az IMF által adandó nagyobb összeg megítéléséig elegendő.

(Üzleti Negyed)

Korábban: