Sokat nyerhet a büdzsé a házipénztárakon

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint 60-70 milliárd forint halmozódott fel azon cégek házipénztáraiban, amelyek jövőre alkalmazhatják az egységes vállalkozási adót (eva). Ez azt jelenti, hogy a költségvetésnek 12-14 milliárd forint bevétele keletkezhet a házipénztárak kiürítéséből a tervezett 20 százalékos adókulcs mellett - írta a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Mindezt a szakmai elképzelések szerint három év alatt, egyenlő részletben kellene befizetnie az evázóknak, aki azonban időközben túllépi az évi 10 milliós értékhatárt, annak egy összegben kellene befizetnie a hátralévő adóját.

A pénzügyminiszter a szakmai érdekképviseletekkel a múlt héten folytatott megbeszélésén beszélt arról, hogy a tárca tervei szerint a házipénztárakban eddig felhalmozott nyereséget kedvező, 20 százalékos kulcs mellett vehetnék ki az evakörbe tartozó cégek. László Csaba elmondta, hogy az eva alkalmazásának feltételéül szabott befizetésekre részletekben is módja nyílhat a cégeknek. A körvonalazódó szakmai álláspont szerint három adóév alatt, egyenlő részletekben teljesíthetnék e kötelezettségüket az érintett társaságok. Azoknak a cégeknek azonban, amelyek a három éven belül kiesnek az evakörből (mert éves árbevételük meghaladja a bruttó 10 millió forintot), egy összegben be kellene fizetniük a hátralévő adót.

A tárca számításai szerint az eva bevezetésében érintett vállalkozások házipénztáraiban összesen 60-70 milliárd forint nyereség halmozódottfel, vagyis a 20 százalékos kulcs mellett három év alatt 12-14 milliárd forint adóbevételhez juthat a költségvetés. Zara László, a Magyarországi Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint kedvező ajánlat lenne a kormány részéről a három adóévre szétterített adóbefizetés, korábban arra számított, hogy egy éven belüli határidőt szab meg a pénzügyi tárca.

A Napi Gazdaság úgy tudja, egyelőre nincs döntés arról, hogy a külföldi tulajdonban lévő cégek is bekerülnek-e az evakörbe. Szakértők szerint a közelgő EU-csatlakozás miatt kínos lenne ezeket kizárni. Az unió ugyanis diszkriminatívnak tartana egy ilyen döntést, ami akár a tagság elnyerését is késleltetheti. Zara is osztja ezeket a véleményeket, bár hozzáteszi, hogy ezen cégek száma nagyon csekély lehet ebben a társasági méretben.

Az eva az alacsony adókulcs mellett egyszerűsített adminisztrációt is jelent, a vállalkozásoknak elég a bevételi nyilvántartásukat vezetni. Ez alól csak a kft.-k jelentenek kivételt, nekik uniós megkötések miatt továbbra is könyvelést kell vezetniük. Természetesen az eván kívüli adónemek (például az iparűzési adó) vagy a bevételi értékhatár miatt mégiscsak érdemes lesz minden számlát megőrizni - mondják szakértők. Kérdés egyelőre, hogy miként kezeli az eva rendszere a kereszttulajdonlásokat.