A Tőzsdei Kurírt felvásárolták

2002.08.12. 7:43

Szombattól nem jelenik meg a Tőzsdei Kurír című bulvár napilap - mondta el az Üzleti Negyednek H. Bíró László, a megszűnt lap főszerkesztője. A napilap munkatársait pénteken tájékoztatták arról, hogy a lapot "ismeretlen vásárlónak" eladták, aki a lap megszüntetése mellett döntött. A szerkesztőség munkatársainak azonnali hatállyal fölmondtak.

Az Újpressz Rt. által kiadott Tőzsdei Kurír az idei nyáron indult - június 4-én jelent meg először. Az Újpressz Rt. által kiadott lap eddigi veszteségei (sajtópiaci források szerint) elérték a 20-30 millió forintot. A lap gyorsan népszerűvé vált, ugyanis a legolcsóbb bulvárlap volt a piacon, 48 forintos árral. Az újság 50 ezer példányban jelent meg és az utóbbi időszakban a kiadó szerint 22-23 ezer példány fogyott belőle.

A megszűnő lap munkatársa szerint a titokzatos vásárló a Ringier Kft. volt. A Ringier neve azért is merült föl, mert a Tőzsdei Kurír - többek között - az általa kiadott Blikk egyik konkurense volt. Kovács Tibor a Ringier Kft. humánpolitikai igazgatója az Üzleti Negyed kérdésére kijelentette, hogy cége nem vásárolta meg a Tőzsdei Kurírt, és nem is voltak ilyen jellegű szándékaik.

A konkurencia vásárolta fel

H. Bíró László az Üzleti Negyednek cáfolta, hogy a lap megszűnéséhez pénzügyi problémák vezettek volna. A főszerkesztő elmondása szerint a konkurencia vásárolta fel a rövid életet megélt bulvárlapot. A vásárló cég nevét, és az ügylet összegét azonban üzleti titokként kezelik az új tulajdonos kérésére. 

Az alig több mint két hónapot megélt lap az Újpressz Rt. második próbálkozása volt egy sikeres bulvárlap megindítására. Holnap néven, már a nyár elején elindította első lapját, ami a Kurír indulásakor szűnt meg.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Ringier

Korábban:

Megszűnik a Holnap, jön a Kurír
(2002. május 22.)

A Ringier megvenné az Indexet is
(2001. november 19.)