Kedvezőtlen kilátások Olaszországban

Vágólapra másolva!
Olaszország hazai összterméke 0,2 százalékkal nőtt a második negyedévben az elsőhöz képest, és ugyancsak 0,2 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi második negyedben. Az elemzők várakozására rácáfolt, az ipar termelése júniusi csökkenése is. Az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságában az ipari termelés 0,9 százalékkal csökkent júniusban az előző hónaphoz képest.
Vágólapra másolva!

A második negyedévi GDP-növekedést egy egynapos általános sztrájk, a csökkenő ipari termelés és az erősödő euró rontotta, mert ez utóbbi ártott az olasz GDP-termelésben jelentős szerepet játszó exportnak. Elemzők korábban átlagosan 0,3 százalékos negyedéves GDP-növekedésre számítottak, mind az előző negyedhez, mind a tavalyi második negyedhez képest.

Júniusban mind a beruházási javak, mint a fogyasztási cikkek termelése csökkent, és kisebb ütemben a félkész termékeké is. Elemzők szerint az adatok arra vallanak, hogy az olasz gazdaságot még nem ösztönzi az exportkereslet, és a hazai fogyasztás is igen gyenge.

Sok jót júliustól sem várnak: a Confindustria gyáriparos szövetség pénteken kiadott becslése szerint az olasz ipari termelés júliusban 0,1 százalékkal nőtt júniushoz képest.

(MTI)

Korábban:

Üresek a bankautomaták Olaszországban
(2002. január 7.)

2002. augusztus 9. 10:42