Tárgyalások folynak az Újpressz értékesítéséről

Vágólapra másolva!
Tárgyalások folynak a magyarországi hirdetésilap-piacon jelentős pozíciókkal rendelkező Újpressz Rt. teljes vagy részleges értékesítéséről - közölte Csernai Gábor vezérigazgató-tulajdonos szombaton, egy nappal azt követően, hogy a társaság bejelentette a Tőzsdei Kurír című napilap értékesítését.
Vágólapra másolva!

Csernai Gábor elmondta: több érdeklődővel is tárgyalnak, az egyeztetések pedig várakozásai szerint egy hónapon belül lezárulnak; van olyan ajánlat, amely egyes orgánumokra, de olyan is, amely az összes általuk kiadott lapra vonatkozik, de kereslet mutatkozik az Újpresszével azonos tulajdonosi kör által birtokolt nyomdára is.

Közölte: a lapokat csak akkor értékesítik, ha megkapják az értük kért, részletezni nem kívánt árat, arra pedig nem tudott egyelőre választ adni, az ügylet után milyen szerepet vállal majd a társaság a magyarországi médiapiacon.

Június 3-án jelent meg a Tőzsdei Kurír első, e hét péntekén a lap utolsó száma; a négy éve létrehozott Újpressz Rt. jelenleg két országos napi-orgánumot, az Újpresszt és az ingyenes Újpressz Grátiszt, valamint 19 megyei hirdetési hetilapot és a hetente kétszer megjelenő, azonos tematikájú Célpontot adja ki.

Korábban:

A Tőzsdei Kurírt felvásárolták
(2002. augusztus 9.)

(MTI)