De Beers: nőtt az eladás, de csökkent a nyereség

Vágólapra másolva!
Növekvő gyémánteladásról, de jelentősen csökkenő nyereségről számolt be a De Beers dél-afrikai bányacég. A cég június 30-án záródott első pénzügyi félévi nettó nyeresége 261 millió dollárra esett az egy évvel korábbi 633 millió dollárról.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb gyémántkereskedőjeként számontartott De Beers gyémánteladásból és befektetésekből származó bevétele 3,34 milliárd dollárra nőtt a tavalyi 3,20 milliárdról. Ezen belül a gyémánteladási bevétel 8,5 százalékkal 2,84 milliárd dollárra emelkedett a tavalyi 2,62 milliárdról.

Az Anglo American plc által ellenőrzött és az Oppenheimer családdal, valamint a botswanai kormánnyal partnerségben álló De Beers, amely nem szerepel a tőzsdén, féléves, illetve éves adatokat közöl csak. A bányacég nem adott magyarázatot arra, hogy miért csökkent ennyire a tiszta nyeresége a nagyobb gyémánteladás dacára. A kilátásokról is csak annyit közöltek a vállalatnál, hogy az elsősorban a világgazdaságtól, illetve a fogyasztói bizalomtól függ.

(MTI)

Ajánlat:

De Beers

Korábban:

Emelik a nyersgyémánt aukciós árát
(2002. július 26.)