Hétezer főt meneszt az American Airlines

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb légitársasága jövő év márciusáig 7000 főt bocsát el. Ezzel együtt a cég 9 százalékos kapacitáscsökkentést tervez egy takarékossági program keretében, amelynek célja az, hogy több mint egymilliárd dollárt spóroljanak egy év alatt.
Vágólapra másolva!

A cég közleménye szerint a változtatásokra azért van szükség, hogy ismét nyereséget termeljenek, és hogy a megváltozott utazási szokások, és a csigalassúságú gazdasági növekedés tekintetében átrendezzék a légitársaság profilját.

A munkaerő-elbocsátást két nappal azután jelentette be az American Airlines, hogy a hatodik legnagyobb amerikai társaság, a US Airways csődvédelmet kért. A csődvédelmi kérelem ráirányította a figyelmet az amerikai légitársaságok gyengülő pénzügyi helyzetére, írja a BBC.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

American Airlines

Korábban:

Csődközelben a US Airways
(2002. augusztus 12.)