Először volt nyereséges az UPC

Vágólapra másolva!
Először volt nyereséges a második negyedévben a holland UPC kábeltévé-szolgáltató társaság, jóllehet a profit elérését jelentős egyszeri tételek segítették.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb európai kábeltévés vállalat nettó eredménye 567 millió euró volt a vizsgált három hónapban, a tavalyi azonos időszakban mért 914 millió eurós, illetve az idei első negyedévi 492 millió eurós nettó veszteség után.

Elemzők azonban rámutatnak, hogy a váratlanul erős nyereségesség mögött nem kis részben egyszeri árfolyamnyereségek állnak, továbbá az, hogy a holland cég már korábban beszüntette a kamatfizetést kötvényeire, miután tárgyalásokat kezdett 10 milliárd eurós adósságának átrendezéséről.

A Reuters által idézett egyik londoni kötvénypiaci elemző véleménye szerint a UPC negyedévenként 175 millió eurót takarít meg a kamatokon. A cég maga is utalást tett a második negyedévi nyereségességének egyszeri mivoltára, mondván: az év egészére nem számol nettó profittal.

A kamat- és adófizetés, valamint leírások előtt számolt, a UPC által működési eredményként számon tartott alapszintű pénzügyi mérleg (EBITDA) 67 millió eurós többletet mutatott a második negyedévben az egy évvel korábbi 54 millió eurós mínusz után.

(MTI)

Ajánlat:

UPC

Korábban:

Megszűnhet a UPC
(2002. április 15)