Vizsgálat alatt a Citigroup és a Salomon Smith Barney

Vágólapra másolva!
A New York állami ügyészség széleskörű vizsgálatnak vetette alá a Citigroup tulajdonában álló Salomon Smith Barney (SSB) brókerházat, mert feltételezései szerint Sanford Weill Citigroup-vezérigazgató nyomást gyakorolt az SSB távközléssel foglalkozó elemzőére, Jack Grubmanra, hogy minősítse fel az AT&T részvényeinek besorolását - írja a Wall Street Journal.
Vágólapra másolva!

Az SSB volt az egyike annak a három Wall Street-i brókercégnek, amelyek lebonyolították az AT&T vezeték-nélküli telefon részlegének 10,6 milliárd dollár összértékű részvénykibocsátását, még 2000 áprilisában. A három cég - az SSB, a Merril Lynch és a Goldman Sachs - ezért fejenként 45 millió dollárt vitt haza. A Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítja, hogy Weill azért utasította Grubmant, hogy minősítse fel "vásárlásra ajánlott"-ra az AT&T részvényeit, mert az SSB-nek csak így volt esélye bekerülni abba a csapatba, akik lebonyolíthatták az AT&T vezeték-nélküli részlegének új részvénykibocsátását.

Az ügyészség Weill érintettségét az ügyben egyértelműnek véli, hiszen a Citibank vezér az AT&T igazgatótanácsának tagja, és mint ilyen, minden a részvénykibocsátásra vonatkozó belső információnak birtokában volt. Grubman egyébként Weill utasításáig "hosszú távú tartásra" minősítette az AT&T papírokat.

Az AT&T elnöke, C. Michael Armstrong a szaklap értesülései szerint is rendszeres időközönként felkérte Grubmant, hogy értékelje át az AT&T minősítését. Armstrong a Citigroup igazgatóságának volt a tagja akkoriban.

A főügyészség munkatársai már tárgyalnak a távközlési cég jogi képviselőivel az ügylet kapcsán, és hivatalos közleményre szólították fel a vállalatot az ügy tisztázására. Az AT&T jelenleg készíti elő hivatalos válaszát, írja a Wall Street Journal.

Jack Grubman egyébként a múlt hét előtt mondott le elemzői posztjáról az SSB-nél, a WorldCom-botrányban való érintettsége miatt. Grubman a WorldCom papírjait is folyamatosan vételre ajánlotta, megtévesztve ezzel befektetők százait. A SEC és a főügyészség a WorldCom-ügyben vizsgálatot folytat Grubman ellen. A nyomozók a napokban várják Grubman tanúallomását ebben az ügyben.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Citigroup