Észak-Korea Kínától tanulná a bankszakmát

Vágólapra másolva!
Az észak-koreai központi bank nyolc munkatársa Kínába utazott egy három hónapos tanulmányútra, hogy a kínai pénzügyi reformokat első kézből tanulmányozza - írja a BBC. Az elmúlt két hónapban az éhség által sújtott Észak-Koreában a piacgazdaságot kialakító reformintézkedések bevezetéséről döntöttek annak érdekében, hogy felváltsák az állami tervgazdaságot. A tanítómesternek tekintett Kínában is alapvető pénzügyi reformokra van még szükség.
Vágólapra másolva!

A bankár-delegáció Kínába küldése egy újabb jele annak, hogy Észak-Korea jelentős reformok elé néz. A tanulmányútról szóló hírek azt követően kerültek napvilágra, hogy Észak-, és Dél-Korea két év óta először néhány napja ült tárgyalóasztalhoz, hogy a két ország lehetséges gazdasági együttműködéséről tárgyaljanak. A megbeszélések fő témája az 1953-s koreai háború után kettészakított ország két része közti vasúti, és közúti közlekedés helyreállítása.

A kínai jegybank egyébként tagadja, hogy észak-koreai banktisztviselőket fogadott volna - írja a Financial Times. A lap ugyanakkor idézi a négy legnagyobb kínai kereskedelmi bank egyik vezetőjét, aki elmondta: valóban találkozott az észak-koreai bankárokkal, akik élénk érdeklődést mutattak a kínai bankrendszer iránt. A tisztviselő hozzátette: igen furcsa volt, hogy a pénzügyi reformok terén szintén kezdőnek számító kínai szakemberek "tanítják" észak-koreai kollégáikat.

A tisztviselő elmondta, hogy Kínában nehézségekbe ütközik a pénzintézetek, valódi hitelképesség figyelembevételével működő kereskedelmi bankokká alakítása, ugyanis jelenleg inkább az állami vállalatok pénztáraiként működnek. Szakértők szerint a kínai bankok többsége technikailag csődbe jutott, mivel az állami cégeknek nyújtott korábbi kedvezőtlen hitelek miatt kerültek nehéz helyzetbe.

Az észak-koreai bankárok a hírek szerint a négy legnagyobb kínai pénzintézetét látogatják meg, a Bank of China-t, a az Agricultural Bank of China-t, az Industrial and Commercial Bank of China-t, és a China Construction Bankot látogatják meg. A Financial Times információi szerint a delegáció legtöbbször feltett kérdése az volt: hány ügyfélre van szüksége egy banknak a nyereséges működéshez, hangsúlyozva, hogy az észak-koreai bankrendszer igencsak kezdetleges állapotban van.

(Üzleti Negyed)