Kamatot csökkentett a lengyel jegybank

Vágólapra másolva!
A lengyel központi bank szerdán - a piaci várakozásoknak megfelelően - 50 bázisponttal, 8,0 százalékra csökkentette irányadó kamatát. A központi bank továbbra is "semleges"-nek nevezi követendő monetáris politikáját. Szakértők szerint az idei évben - az infláció kedvező alakulása esetén - további kamatcsökkentésre lehet számítani.
Vágólapra másolva!

Wike Groenenberg, a Salomon Smith Barney (SSB) elemzője a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy az idén még további két kamatcsökkentésre lehet számítani, az irányadó kamat így az év végére 7 százalékra mérséklődhet. Az SSB úgy véli, ha az ír népszavazás - amelyet októberben tartanak - ismét elutasítja az Európai Unió bővítését célzó Nizzai Egyezményt, akkor a lengyel kamatszint lassabb ütemben mérséklődhet.

Varsói szakértők szerint szeptemberben újabb 50 bázispontos kamatmérséklésre nyílik lehetőség, ha az infláció tovább csökken. A lengyel infláció júliusban éves alapon számolva 1,3 százalékra csökkent, ami rekordnak számít, augusztusra pedig 1,2 százalékos inflációra számít a lengyel pénzügyi tárca.

Kereskedők szerint a kamatcsökkentést már beárazta a piac, így a kötvény- és a devizapiacon nem lehet túlzott reakciókra számítani. Szerdán délelőtt a zloty árfolyama az euróval szemben 4,0958-on állt az egy nappal korábbi 4,0919 után, míg a dollárral szemben 4,1705-ön állt a jegyzés a keddi záró 4,1680 után.

(MTI)

Ajánlat: