Százmilliárdos lehet a kár New Yorkban

Vágólapra másolva!
Mintegy 95 milliárd dollár veszteséget okozott New York városának a szeptember 11-i terrortámadás, és annak hatásai - derül ki a városháza legújabb jelentésből.
Vágólapra másolva!

A tanulmány szerint a gazdasági kár 83 és 95 milliárd dollár között lesz, attól függően, hogy hány munkahelyet telepítenek át a városból, írja a Reuters. A jelentésben a városháza kiszámította, hogy a épületek és az infrastruktúra helyreállítása, valamint a irodaházak bérlőinek kiadásaiból származó bevétel kiesése 22 milliárd dollár veszteséget okoz a városnak.

New Yorkban jelenleg 83 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint a tavaly szeptemberi események előtt. A városháza számításai szerint további 63 ezer olyan munkahely is elveszettnek tekinthető, ami a gazdasági recesszióból kilábalni kezdő városban biztosan létrejött volna.

Az adókból származó hiány 3 milliárd dollárra tehető, míg a város több mint 500 millió dollárt vesztett el vissza nem térítendő kiadások miatt, írja a jelentés.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: