Csődközelben a Grundig

Vágólapra másolva!
A nagy hagyományú nürnbergi Grundig konszernt a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti: a cégnek hitelt nyújtó bankok elutasították a hitelkeretek szeptemberre való meghosszabbítását - jelentette csütörtöki kiadásában a Financial Times Deutschland. A vállalat esetleges csődjének politikai következményei is lehetnek.
Vágólapra másolva!

A Grundig csődje érzékenyen érinthetné a bajor miniszterelnököt, aki az ellenzéki uniópártok (CDU-CSU) kancellárjelöltje is. Edmund Stoiber és a bajor politika évek óta fellép a válságos időszakokat átélő üzem érdekében, és korábban mindig segített, ha a Grundignál megkondult a vészharang. A vállalat vezetői most is arra számítanak, hogy a bajor politikusok közbelépnek, hogy a Grundig legalább a szeptember 22-i választásokig jelenlegi formájában működhessen.

A Grundig vezetése 2002-re 75 millió eurós veszteséget valószínűsített az előző évi 150 milliós veszteség után. 2001 végén a vállalat saját tőkéje már csak 31 millió euróra rúgott, a tartozások 122 milliót tettek ki. A Grundig többségi tulajdonosa Anton Kathreiner rosenheimi vállalkozó, aki a részvények 89 százalékát birtokolja; a maradék 11 százalék bankok tulajdonában van.

(MTI)

Ajánlat:

Grundig