<P class="MsoNormal">A világgazdaság növekedésének gyorsulását jósolta a G-10

Vágólapra másolva!
Az idei piaci felfordulás után jövőre már gyorsuló növekedés várható a világgazdaságban - ezt állapították meg a legfejlettebb ipari államok (G-10) jegybanki vezetői szokásos kéthavi értekezletükön.
Vágólapra másolva!

Sir Edward George, az Angol Bank kormányzója, a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) égisze alatt rendszeresen megtartott értekezlet elnöke a hétfői ülés utáni sajtóértekezletén azt mondta: az ülésen az a "meglehetősen egyöntetű" vélemény alakult ki, hogy a vezető gazdaságok növekszenek ugyan, de igen lassú ütemben. Ez azt jelenti, hogy az idén már egész évben lassú növekedésre kell számítani, s jövőre várható a fokozatos gyorsulás.

A valójában 11 tagországból - a hét vezető ipari hatalomból (G7), valamint Svájcból, Svédországból, Belgiumból és Hollandiából - álló G-10 országcsoport értekezlete után a brit jegybanki elnök közölte: a részvevők az euróövezetben 2 százalék körüli, az Egyesült Államokban 3 százalékhoz közelítő növekedést várnak az év végén. A valutaunióban alig 0,3 százalékos, Amerikában 1,1 százalékos éves szintű növekedést mértek a második negyedévben.

(MTI)