A vártnál gyorsabb a japán növekedés

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A japán GDP a második negyedévben 0,6 százalékkal nőtt negyedéves és 2,6 százalékkal éves összevetésben. Az előzetes adatok 0,5 százalékos negyedéves és 1,9 százalékos éves növekedésről szóltak.

A jelentés szerint a japán gazdaság javuló exportteljesítményével indokolható a korábbi, egy éven át tartó recesszió vége. A beruházások azonban továbbra is csak kis mértékben bővülnek, és a hazai fogyasztás is mindössze 55 százalékkal részesedik a bruttó hazai termékből.

(MTI)

Korábban:

Újabb mesterséges élénkítés Japánban
(2002. szeptember 10.)