Öt cég panaszkodik az erős forintra

Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Rt. szervezésében tartott sajtóbeszélgetésen öt magyar cég vezetője fejtette ki véleményét az erős forint negatív hatásáról szerdán. A Magyarország vezető cégeihez tartózó társaságok egyhangú véleménye az volt, hogy a magyar gazdaság nem képes kivédeni a magas jegybanki alapkamat okozta nyereségkiesést.
Vágólapra másolva!

A beszélgetésen az Arago, a Graboplast/Rába, a Graphisoft, a Richter és a Wallis vezetői voltak jelen. A társaságok összesített exportja tavaly elérte a 900 millió dollárt, így a sávszélesítés utáni forinterősödés jelentősen befolyásolja nyereségük alakulását. A cégvezetők elmondták, hogy nem kritizálni szeretnék a Magyar Nemzeti Bank árfolyam-politikáját, hanem fel szeretnék hívni a figyelmet saját gazdasági problémáikra.

A Wallis vezérigazgatója, Bajnai Gordon szerint a magas reálkamat jelenleg a forró pénzek beáramlását eredményezi, ami a gazdaság lelassulása esetén kényelmetlenné válhat, ha a tőkeáramlás iránya megfordul. 2001-ben a Wallis csoporton belül 1,9 milliárd forint árfolyam-veszteség keletkezett az árfolyam fedezeti ügyletek ellenére. A fő probléma az, hogy a forint stabil erősödése hosszú távon súlyosan érintheti a cégcsoportot, és ezt nem lehet kigazdálkodni a hatékonyság növelésével - mondta Bajnai.

A cégvezetők egyetértettek abban, hogy az erős forint exportra gyakorolt negatív hatása mellett a belföldi piacon az importőrök erősödő előnye jelent problémát. Azok a cégek vannak kedvező helyzetben, amelyek többségében külföldi alapanyagok feldolgozásával termel és a termelését exportálja - hangzott el.

A Richternél éves szinten közel 6 milliárd forint árbevételt veszélyeztet a forint erősödése, mondta Bogsch Erik vezérigazgató. A gyógyszeripari cég üzemi eredményében 4 százalékos csökkenést eredményezett az erős forint. Az alacsony fedezeti tartalmú termékeknél a termelés fenntartását is meg kell vizsgálni, mondta Bogsch, hiszen ezeknél a nyereségesség a forinterősödéssel könnyen megszűnhet. Elképzelhető az, hogy a magyar cégek nehézségeit bizonyos adókedvezményeken keresztül orvosolják, mondta Bogsch Erik.

A Rába számára a forint erősödésének következménye akár 2,3 milliárd forint árbevétel-kiesést is eredményezhet, mondta a Rába elnöke és a Graboplast vezérigazgatója, Jancsó Péter. Jövőre ez akár a duplája is lehet, mondta Jancsó. A Graboplast számára a forint erősödése 500 millió forint kiesést jelent.

A Graphisoft a legkisebb mértékben járult hozzá az öt társaság exporteredményéhez, mindazonáltal az informatikai céget érintette legsúlyosabban a forint erősödése, mondta a cég elnöke, Bojár Gábor. A Graphisoft bevétele ugyanis gyakorlatilag 100 százalékban exportból származik. A szoftverfejlesztő tavalyi bevétele 30 millió dollár volt. Bojár véleménye szerint a jelenlegi piaci helyzetben nem tudna elindulni a Graphisoft, és nem csodálkozott nagyon azon, hogy nem létezik magyar szoftverexportáló cég. A forint erősödése mögött túlzott optimizmus áll, mondta Bojár, aki szerint fontos makroökonomiai cél az infláció leszorítása, de ez jelenleg a gazdaság megfelelő erősödése nélkül következik be. Őszintén vállalni kellene a hazai vállalatok támogatását az adófizetők pénzéből, és hogy a forintot a magyar gazdaság erősítse, nem pedig a kamatláb, mondta a Graphisoft első embere.

A cégvezetők elmondták: meg fogják keresni a jegybankot és a pénzügyminisztériumot is, hogy párbeszédet kezdeményezzenek az erős forint negatív hatásáról. A Richter Rt. első embere Bogsch Erik véleménye szerint a magyar cégek nincsenek egyedül a régióban: Csehországban és Lengyelországban is hasonló a helyzet.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Befektetés - Makro - az Üzleti Negyed rovatai

Korábban:

Monetáris Tanács: változatlan kamatok
(2002. szeptember 9.)