ChevronTexaco: 3,25 milliárdos adóelkerülés gyanúja

Vágólapra másolva!
A ChevronTexaco 3,25 milliárd dollárnyi adót került el 1970-től 2000-ig, írja a CNN Money két könyvelést oktató egyetemi tanár tanulmányára hivatkozva. A tanulmány szerint az olajipari cég egy indonéz ügyletén keresztüli ármanipulációval került sikeresen adót 30 éven át.
Vágólapra másolva!

Az amerikai pénzügyminisztérium adóbevétel-ellenőrzési osztályának (IRS) San Fransisco-i irodája már 1990-ben megvádolta a világ negyedik legnagyobb olajcégét adóelkerüléssel. A kaliforniai illetőségű cég akkor 675 millió dollárt befizetett a felügyeleti szervnek, ami jelentősen kevesebb annál az egymilliárd dollárnál, amit arra a célra félretett, hogy fedezze az 1979-től 1987-ig terjedő időszakot - írta a New York Times.

Az ellenőrzési osztály tovább folytatta a nyomozást, de a ChevronTexaco nem tanúsított további együttműködést, aminek per lett a vége a szövetségi bíróságon. Ennek következtében az olajipari óriás egy gyanús Indonéziai ügyletének részletei a nyilvánosság számára is hozzáférhetőek lettek. A két professzor tanulmánya ezeket a dokumentumokat vette górcső alá, és megállapítja, hogy az ellenőrzési osztálynak perújrafelvételt kell kérnie, írta a Times magazin.

A tanulmány szerzői szerint van bizonyíték az adócsalásra

A két szerző, Jeffrey Gramlich (a Michigan Business School előadója és a University of Hawaii tanára) és James Wheeler (a Michigan Business School könyvelés szakának nyugalmazott tanára) szerint a ChevronTexaco úgy játszotta ki a szabályokat, hogy a Caltex cégtől mesterségesen felduzzasztott áron vásárolt olajt.

A Chevron és a Texaco 50-50 százalékos részesedéssel bírt a Caltexben, mielőtt 2001. októberében egyesültek. A Caltexet ezután beolvasztották a ChevronTexacoba. A Caltex az indonéz állami vállalattal, a Pertaminával közösen termelt nyersolajat - írja a tanulmány.

A szerzők szerint az adóellenőrzési osztály sokkal kevesebbel is beérte, mint amennyi járna neki. Minden dollárnak csak a negyedét kapták meg - mondta Gramlich.

A ChevronTexaco szóvivője a Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy átvizsgálták a tanulmányt, de nem találtak benne semmi újat, csak már a perben is elhangzottakat, és az ügyet már lezártnak tekintik. Az adóellenőrzési osztály a szövetségi törvények miatt nem nyilatkozhat az ügyben - írja a CNN Money.

(Üzleti Negyed)