A reálkeresetek 11,5 százalékkal nőttek

Vágólapra másolva!
Az év első hét hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 18,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,9 százalékkal, a reálkereset pedig - 5,7 százalékos nifláció mellett - 11,5 százalékkal nőttek éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Vágólapra másolva!

A KSH közleménye szerint az év első hét hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 18,2 százalékkal nőtt egy év alatt. Ezen belül a versenyszférát 14,3 százalékos, a költségvetési szférát 28,3 százalékos keresetemelkedés jellemezte.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 2002 első hét hónapjában 114 700 forint volt: ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 81 200, a szellemi foglalkozásúaké 157 100 forint volt. A versenyszférában dolgozók átlagosan 112 600 forintot, ezen belül a fizikaiak 81 300 forintot, a szellemiek pedig 176 500 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 120 800 forintot, ezen belül a fizikai munkát végzők 81 600 forintot, a szellemi tevékenysége folytatók 137 100 forintot kerestek.

A munkajövedelem kereseten felüli része az időszakban munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt - áll a hivatal közleményében.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: