Átlagosan 2500 forinttal csökken az szja

Vágólapra másolva!
A kormány hét végén elfogadott törvényjavaslata a vártnál jóval kisebb adócsökkentéseket tartalmaz, mint amit a kampányidőszakban ígértek. Az szja kulcsok nem változnak 2003-ban és a sávok is csak az ígértnél kisebb mértékben szélesedtek. Az átlagos, illetve az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők 3-5000 forinttal keresnek majd többet jövőre, az átlag fölötti jövedelemmel rendelkező teljes munkaidőben dolgozók azonban nem érzékelik az adócsökkentés hatását.
Vágólapra másolva!

A kormány a munkavállalók adóterheinek csökkentését három fő eszközzel kívánja megvalósítani: az adójóváírás szeptemberi növelése és a minimálbér adómentessége mellett 2003-tól változnak az adósávok. A fenti intézkedéseknek is köszönhetően, a kormány által készített statisztikák szerint az alábbi módon változik az átlagos adóterhelés mértéke:

2002. régi szabályok szerint

2002. új szabályok szerint

2003. régi szabályok szerint

2003.új szabályok szerint

2004.

22,1 százalék

21,2 százalék

23,1 százalék

19,8 százalék

18,2 százalék




A valóságban szinte változatlan adóterhek

Átlagkeresettel, illetve e fölötti jövedelemmel rendelkező teljes munkaidőben dolgozók valójában alig érzékelik majd az adócsökkentés hatását, ugyanis a KSH által közölt 114 700 forintos bruttó nominális átlagkeresett mellett havi 5622 forintnyi többlet jelentkezik, bruttó 180 ezer forintos bér mellett pedig 1930 forinttal kevesebb lesz havonta a pénztárcában. A viszonylag alacsony, bruttó 80 ezer forintos havi jövedelemmel rendelkezők havi nettó jövedelme 2817 forinttal emelkedik.

A különbség bruttó 180 000 Ft-os havi jövedelem esetén

Éves bruttó bér: 2 160 000 Ft

2002.

2003.

Éves számított adó

684 000

663 996

Adót csökkentő tételek:

- adójóváírás

nem érvényesíthető

nem érvényesíthető

- a nyugdíjjárulék 25 %-a

43 200

a tervezet szerint megszűnik

Éves adóelőleg

640 800

663 996

Nyugdíjjárulék

172 800 (8 %)

183 600 (8,5 %)

Munkavállalói járulék

32 400 (1,5 %)

21 600 (1 %)

Egészségbiztosítási járulék

64 800 (3 %)

64 800 (3 %)

Összes levonás

910 800

933 996

Éves nettó bér

1 249 200

1 226 034

Havi nettó bér

104 100

102 170



A különbség bruttó 114 700 Ft-os havi átlagjövedelem esetén

Éves bruttó bér: 1 376 400 Ft

2002.

2003.

Éves számított adó

370 560

350 560

Adót csökkentő tételek:

- adójóváírás

28 248 *

103 248

- a nyugdíjjárulék 25 %-a

27 528

-

Éves adóelőleg

314 784

247 312

Nyugdíjjárulék

110 112 (8 %)

116 988 (8,5 %)

Munkavállalói járulék

20 640 (1,5 %)

13 765 (1 %)

Egészségbiztosítási járulék

41 292 (3 %)

41 292 (3 %)

Összes levonás

486 828

419 357

Éves nettó bér

889 572

957 043

Havi nettó bér

74 131

79 753



A különbség bruttó 80 000 Ft-os átlagjövedelem esetén

Éves bruttó bér: 960 000 Ft

2002.

2003.

Éves számított adó

228 000

222 996

Adót csökkentő tételek:

- adójóváírás

60 000

108 000

- a nyugdíjjárulék 25 %-a

19 200

a tervezet szerint megszűnik

Éves adóelőleg

148 800

114 996

Nyugdíjjárulék

76 800 (8 %)

81 600 (8,5 %)

Munkavállalói járulék

14 400 (1,5 %)

9600 (1 %)

Egészségbiztosítási járulék

28 800 (3 %)

28 800 (3 %)

Összes levonás

268 800

234 996

Éves nettó bér

691 200

725 004

Havi nettó bér

57 600

60 417



(forrás: Üzleti Negyed)

* Átlagolt adat: szeptemberig a korábbi adójóváírás mértékét vettük figyelembe (3000 Ft, míg az év hátralevő részénél a megemelt 9000 Ft-ot vettük alapul, és alkalmaztuk a jövedelm mértékétől függő számítási szabályokat.

Megváltozik az adótábla

A jelenleg alkalmazott 600 000 forint helyett a 2003. január 1-től életbe lépő adótábla szerint 650 000 forint jelenti az alsó sáv maximumát - változatlan - 20 százalékos adókulcs mellett. A következő sáv felső határa 1 millió 200 ezer forintról 1 milló 350 forintra emelkedett 30 százalékos kulccsal, míg e felett 40 százalékos kulcsot alkalmaznak - jelentette be vasárnap László Csaba pénzügyminiszter. A kormány hét végi ülésén a vállalkozói terhek csökkentéséről és az eva részleteiről is döntött.

Varga: az emberek nem járnak jobban

A kormány az adótörvények területén is megszegte választási ígéretét, hiszen az adókulcsok változatlanok maradtak, ami azt jelenti, hogy az idei év jelentős bérnövekedése következtében az emberek nagy hányada magasabb adósávba kerül, és ez el is viszi a növekedés egy részét, azaz nem járnak jobban - mondta vasárnap Varga Mihály volt pénzügyminiszter az új adótábla kapcsán.

A Szakszervezetek elégedetlenek az új adótáblával

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is kevesli a jövő évi adótábla terveit - mondta a két szervezet elnöke az Üzleti Negyednek. Szabó Endre a SZEF elnöke azt emelte ki, hogy a változtatások a diplomás munkavállalóknál nem eredményez jelentős reálkereset-növekedést, míg Wittich Tamás az MSZOSZ megbízott elnöke elmondta, hogy az új adótáblával nem teljesül a szövetség egyik legfontosabb követelése.


(Üzleti Negyed)