Kijátszható a házipénztár utáni adó befizetése

Vágólapra másolva!
A parlament előtt lévő egyszerűsített vállalkozási adóról szóló törvényjavaslat szerint az evát választók 20 százalékos adót fizetnének a házipénztárakban felhalmozott összeg után. A javaslat azonban lehetőséget ad a 20 százalékos adófizetés elkerülésére az amortizáció összegének levonásával. Ez hozzávetőlegesen 15-20 milliárd forintnyi adóbevétel-kiesést jelenthet a költségvetésnek - írja szerdai számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Mivel az evát választó vállalkozás nem számolhat el költséget, a törvényjavaslat szerint a házipénztár után fizetendő adó alapja csökkenthető lesz a beruházások utáni el nem számolt amortizáció teljes összegével. Így a vállalkozó az adó befizetése, vagy még az idén megvalósítanmdó beruházás végrehajtása mellett dönthet, például valamilyen tárgyi eszköz - autó, számítógép - vásárlása formájában.

Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az év hátra levő részében vásárolt eszköz utáni amortizáció összegével csökkentheti a házipénztár után fizetett 20 százalékos adó alapját január 1-jén. Erre a megoldásra akkor is van lehetőség, ha a házipénztárban gyakorlatilag nincs már pénz, mivel az amortizációt a hitelből vásárolt áruk esetében is le lehet vonni.

A törvény biztosította kiskapu miatt becslések szerint az év végéig miatt mintegy 70 milliárd forinttal nőhet a kiskereskedelmi forgalom - írja a Világgazdaság.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Amit az eváról tudni kell
(2002. szeptember 27.)