Az infláció lassú emelkedését várják a kutatók

Vágólapra másolva!
A szeptemberi éves 4,6 százalékos árnövekedést ugyan kedvezőnek ítélik a kutatók, ám úgy vélik, az év hátralévő részében lassú gyorsulás várható, s így az éves átlagos infláció 5,2-5,6 százalék körül lesz.
Vágólapra másolva!

Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója szerint az év hátralévő részében az infláció enyhén emelkedni kezd, s decemberben a tavaly decemberihez képest az éves árnövekedés 5 százalék körüli, míg az idei éves átlagos infláció 5,2 százalék lesz. Az infláció szempontjából kedvező, hogy a tartós fogyasztási cikkek, ezen belül a ruházati termékek ára átlag alatt nőtt. Ugyanakkor az adatok alapján Karsai felhívta a figyelmet arra, hogy a forint erősödésének inflációs hatása korlátozott, s a jelentős lakossági jövedelemkiáramlás is a csökkenés ellen hat.

Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója aláhúzta, hogy a bérkiáramlás különösen a szolgáltatások árát növeli. Hozzátette: a bérnövekedésen túlmenően növelheti az inflációs nyomást az olaj árának év végéig várható változása is. Az igazgató közölte: a szeptemberi adat beleillik az inflációs folyamatokba, s nagyon szép eredménynek tartja, hogy a 2001. évi átlagos 9,2 százalékos infláció az idén várhatóan 5,6 százalékra mérséklődik. Belyó Pál szintén úgy vélte, hogy év végéig, ha lassan is, de az infláció növekedésére kell számítani. Kifejtette: az Ecostat előrejelzése szerint 2003 februárban 5 százalék lesz az éves infláció.

(MTI)

Korábban:

Szeptemberben 4,6 százalékos volt az infláció
(2002. október 11.)