Idén 110 milliárddal nőtt a közbeszerzések értéke 

Vágólapra másolva!
Az év első háromnegyed évében 3361 közbeszerzési eljárás fejeződött be 523,6 milliárd forint értékben, ami 520-szal, illetve 110 milliárddal több az előző év azonos időszakához képest - mondta sajtótájékoztatón Tunyogi László, a Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Tunyogi László kitért a legfrissebb országjelentése is, mely kiemeli, hogy a magyar közbeszerzési törvény és az EU szabályozása között nincs harmónia. Véleménye szerint ennek megteremtéséhez meg kellene szüntetni a magyar cégek előnyben részesítéséről szóló szakaszt.
Vágólapra másolva!

Tunyogi László szerint emellett növelni kellene a hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárások arányát, ami jelenleg 7 százalékot tesz ki. Azt is problémaként értékelte, hogy a magyar közbeszerzési szabályozás nem teszi lehetővé a túlzottan alacsony árajánlatot adó cégek kizárását, ami akadálya lehet a piaci versenynek. Emellett a 40 napos ajánlattételi, illetve a 30 napos elbírálási határidőket legalább a felére csökkentené.

Tunyogi László várakozásai szerint az idén a közbeszerzések értéke elérheti a 800 milliárd forintot, ami mintegy 220 milliárddal haladná meg a múlt évi értéket.

Az első háromnegyed évben a nyílt eljárások aránya 74 százalékos volt, ami négy százalékponttal haladta meg a múlt év első kilenc hónapját, míg a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya 11 százalékos volt, 2 százalékponttal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ezzel szemben az értéket tekintve csak 43 százalék volt a nyílt eljárások aránya, 28 százaléka nyílt előminősítéses és 15 százaléka tárgyalásos volt.

Ajánlatot 1067-en kértek, ami 160-nal több, mint 2001-ben, míg 2447-en nyertek, ez pedig 270-nel haladja meg a tavalyi év azonos időszakát. A leggyakoribb ajánlatkérők a fővárosi önkormányzat, a Honvédelmi Minisztérium, a BKV Rt., a Magyar Turizmus Rt.,a MÁV Rt. voltak.

A leggyakoribb nyertesek darabszámát tekintve a B. Braun Medical Kft. lett az első 61-gyel, a Johnsson and Johnsson Kft. 48-cal a második, míg a Strabag Építő Kft. 42-vel a harmadik helyen végzett. A nyertesek értékét tekintve első lett a Siemens Rt. 15,6 milliárd forinttal, második a Strabag Építő Kft. 12,2 milliárddal, míg harmadik a Geotorr Kft. 10,7 milliárd forintos közbeszerzési értékkel.

A közbeszerzések 46,2 százalékát építőiparban, 10,4 százalékát a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatásokban, míg 10,2 százalékát gyógyszer és gyógyászati kellékekkel kapcsolatban írták ki.

(MTI)

Ajánlat: