Az EU-ban levonható a repiadó

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A vendéglátós és szállodás szakmai szervezetek tízmilliárdos nagyságrendű bevételkiesésre számítanak jövőre, ha az üzleti célú vendéglátás áfáját a szolgáltatást igénybe vevő cégek nem vonhatják le. Az érdekelt idegenforgalmi szakmai szervezetek most a miniszterelnökség támogatását kérik az Európai Unió által kiadott 6. számú irányelvre hivatkozva, amely lehetővé teszi az áfa levonását az üzleti célú vendéglátásnál - tudta meg a Magyar Hírlap.

Niklai Ákos, az Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetségének elnöke szerint az uniós irányelveknek megfelelően ennél a szektornál megengedett az áfalevonás. Pénzely Mária, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője a Magyar Hírlapnak elmondta, a 6. számú irányelv a tagállamok belátására bízza, hogy milyen szabályokat alkalmaznak a visszaélések megakadályozása érdekében, a magyar szabályozás eddig megengedő volt.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Jövőre nem igényelhető vissza a repiköltség áfája
(2002. október 12.)