Csökkenő Philips-veszteség

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az egy évvel korábbi 736 millió euróról 330 millióra csökkent a Philips vesztesége a harmadik negyedévben - közölte a Bloomberg hírügynökség kedden. A javuló eredmény a radikális költségcsökkentő intézkedéseknek köszönhető: a vállalat 2 év alatt alkalmazottainak 15 százalékát bocsátotta el.

A vállalat forgalma éves összevetésben 2 százalékkal, 7,31 milliárd euróra bővült, míg a cég értékét 339 millió euróval csökkentette Vivendi-részvényei árfolyamának zuhanása. A Philisps közölte azt is, hogy idén működési nyereségre számít.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Philips