Mégsem csökkent a balatoni idegenforgalom

Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozásokat nem igazolják a Központi Statisztikai Hivatal adatai: a számok szerint a nyáron nem csökkent, hanem valamelyest nőtt a balatoni idegenforgalom - derült ki kedden a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság zánkai ülésén. A helyiek szerint ugyanakkor sokkal kevesebb volt a vendég, mint 2001-ben.
Vágólapra másolva!

A tavalyi és az idei augusztusi, előzetes adatok összehasonlításából kiderül: a belföldi vendégek száma 6,4 százalékkal - 380 ezerről 405 ezerre - emelkedett, míg a külföldiek száma 1 százalékkal, 405 ezerre nőtt az év első nyolc hónapjában a Balatonnál - mondta Szalai Emese, a Magyar Turizmus Rt. balatoni irodájának igazgatója. Hozzátette: a vendégéjszakák száma stagnált, a belföldiek 100 ezerrel több, a külföldiek ugyanennyivel kevesebb éjszakát töltöttek a tónál.

Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy KSH-tól kapott legfrissebb adatokban még nem szerepel a magánszállások forgalma, ami valószínűleg jelentősen csökkent.

Kevesebb német turista

A balatoni idegenforgalomban nagy szerepet játszó németek száma a nyári főidényben 5-6 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál, de a szakember ezt nem tartotta súlyos visszaesésnek. Szalai Emese elmondta, hogy a németek idén sokkal kevesebbet utaztak, Mallorcára például 18 százalékkal kevesebben látogattak, mint 2001-ben.

Jellemző a helyzetre, hogy az elmúlt öt évben az idén volt a legnagyobb gázpalack-csere forgalom a balatoni kempingekben: a vendég itt van, de kevesebbet költ és maga főz - fogalmazott az igazgatónő.

(MTI)

Ajánlat:

Utazás - Az Üzleti Negyed rovata