<p>Nő a szocpol és az előtakarékosság állami támogatása</p>

Vágólapra másolva!
A kormány pénteken döntött arról, hogy december 1-jétől megemeli a '94-óta változatlan lakásépítési kedvezmény összegét, és újra megelőlegezik a gyermekek után igényelhető hitelt - jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Lamperth Mónika elmondása szerint december 1-jétől egy gyermek után 500 ezer, két gyermek után 1 millió 600 ezer, három gyermek után 2 millió 200 ezer helyett 2 millió 700 ezer, négy gyermek után pedig 2 millió 400 ezer helyett 3 millió 200 ezer forint lesz a lakásépítési kedvezmény, közismertebb nevén "szocpol" mértéke.

Utoljára 1994-ben emelték fel a lakásépítési kedvezmény összegét, akkor egy gyermek esetén 50 ezer forintról 200 ezer forintra, a két gyermek utáni támogatást pedig 300 ezer forintról 1 millió 200 ezer forintra.

A kormány pénteki ülésén arról is döntött, hogy újra megelőlegezi a gyermekek után igényelhető lakásépítési kedvezményt, amit 1992-ben a magas infláció miatt szüntettek meg. 2002. december 1-től a gyermektelen házaspárok két gyermek, az egy gyermekes családok pedig további egy gyermek után újra kérhetik a kedvezmény megelőlegezését. Az előre felvett kedvezményt önálló kölcsönként lehet felvenni, amelyet a megelőlegezés időtartama alatt nem kell törleszteni.

A kormánydöntés szerint a kedvezmény az első gyermek születése előtt 3 évvel, a második gyermek születése előtt pedig 6 évvel vehető fel. Amennyiben a gyermekek nem születnek meg, a támogatás kamattal és kezelési költséggel növelt összegét kell visszafizetni.

2002. január 1-től ugyancsak nő a lakás-előtakarékossági szerződésekhez kapcsolódó állami támogatás összege, amely Lamperth Mónika tájékoztatása szerint 36 ezer forintról duplájára, 72 ezer forintra emelkedik.

A bérlakás-építés fellendítse érdekében a kormány lehetővé kívánja tenni, hogy az önkormányzatok is átvállalhassák az alacsony kamatozású, jelzálog-alapú hiteleket, illetve a jelzáloghitelt átvállaló önkormányzatok a bekerülési költség 40 százalékáig állami támogatást igényelhessenek.

(Üzleti Negyed)

Korábban.